Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 21. kötet (Budapest, 1911)

Örökbefogadás 109 visszafelé 300 nap és a legutolsó gyermek születésétől visszafelé számított 182 nap közötti időszak egységesen határozandó meg. (C. 1910. okt. 11. 3047/910. sz. III. p. t.) Lásd: C. 883/909. és 2107/909. sz. határozatát (Gr. XVI. 131. 1.) és az ez esetekkel kapcsolatosan feldolgozott joggyakorlatot. V. ö. még: C. 10.032/904. sz. határozatával. (Gr. XII. 248. 1.) 235. A házasság tartama alatt a házasság kötése után 148 napra született gyermek törvénytelen származása mondatott ki. (C. 1910. nov. 15. 3672. sz.) II. Örökbefogadás. Tervezet 221—248. §. 236. Az örökbefogadás által oly családi kapcsolat létesül az örökbefogadó és örökbefogadott között, mint a törvényes házasságból származó gyermek és szülei között. Ez a szerződés tehát csak abban az esetben támadható meg az örökbefogadók részéről, ha az örökbefogadott oly tényeket követett el, ami őt az öröklésre érdemetlenné tenné vagy azok jogos alapul szolgálhatnának az örökségbőli kitagadásra. C: Ugy régibb, mint ujabb joggyakorlatunk megengedi ugyan, hogy durva hálátlanság okából az ajándékozó az ajándékozást visszavonhassa, de a jelen perben ily hálátlanságot megállapító cselekményeknek a megajándékozott által történt elkövetése egyáltalán nem bizonyittatott. Kétségtelen, hogy az ajándékozásnak nyilvánvaló czélja az volt, hogy az öreg felperesek alperesben és ennek feleségében a gazdaság vitelére alkalmas munkaerőket nyerjenek, de egymagában az a tény, hogy alperes és felesége a felperesekkel folytatott közös háztartást elhagyták s felperesektől elköltöztek, annál kevésbbé tekinthető oly cselekménynek, mely a durva hálátlanságot felperes részéről megállapítaná, mert mig egyfelől az ezt megelőző czivódás okára nézve s abban a tekintetben, hogy a peres felek melyikének magatartására vezethető vissza ez a czivódás, a tanúvallomásokban megbizható adat nem található, másfelől bizonyitottnak fogadható el az, hogy a felperesek által lakott házból alperes és felesége párnáit kidobálták s mikor alperes feleségével be akart menni a felperesek által lakott házba, I. r. alperes őket be nem bocsátotta, ami éppen az ellenkezőjét bizonyitja annak, amire az elsőbiróság Ítéletét fektette, midőn alperessel szemben a szülői ház elhagyásának súlyos beszámitás alá eső szándékosságot s ebből következetve durva hálátlanságot vélt m egállapith atónak. Tekintettel erre az ügyállásra, amit kiegészit még az, hogy alperes a perben ismételten kijelentette, hogy hajlandó vissza-