Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)

92 Szernélyjog általános jogelv, hogy a házasságkötés teljeskorusitó hatálya a házasságkötés tényével áll be, hanem az 1879: IV. t.cz. 41. és 42. §§-aínak helyes értelmezése is. Az 1879: IV. t.-cz. 41. §-a szerint ugyanis az a nő, aki külföldivel kötött házassága folytán elvesztette magyar állampolgárságát, házasságának megszűnése után folyamodására visszaveendő a magyar állampolgárok közé anélkül, hogy a törvény a még nem 24 éves nő szempontjából is azt a megszorítást szabná meg, amelyet a törvény 42. §-a tartalmaz arra az esetre, ha valamely kiskorú óhajtja visszaszerezni az atyja révén elvesztett magyar állampolgárságát . . . De megerősíti az 1874: XXIII. t.-cz.-nek fenti értelmezését a kiskorúak gyámságának szabályozása végett az 1902. évi június hó 12-én Magyarország és Ausztria részéről is Haagában megkötött nemzetközi egyezmény, amelyet a magy. kir. igazságügyminiszter 1907. évi január hó 16-án terjesztett beczikkelyezés végett a magyar képviselőház elé. (Igazságügyi Javaslatok Tára 7. k. 1907. évf., 99. kk. 11.) és amelynek Magyarország és Ausztria közt megfelelő értelemben való kölcsönös alkalmazása iránt Magyarország és Ausztria kormányai egymással 1906. deczember 16-án illetve 30-án külön egyezményt is kötöttek, amelyet törvényeink közé beczikelyezés végett ugyancsak 1907. január 16-án terjesztett a magyar királyi igaszságügyminiszter a magyar képviselőház elé (1. u. o. 121. és kk. 11.). Ez az egyezmény, amely bár még nem kötelező hazai jogforrás, de hiven tükrözteti vissza a magyar állam által is az egyezmény aláírásával elfogadott nemzetközi jogi felfogást, erről a kérdésről, midőn ötödik czikkében ugy rendelkezik, hogy „a gyámság minden esetben a kiskorú hazai törvénye által meghatározott időpontokban és okokban kezdődik és ér véget", amely szabály az 1874: XXIII. t.-cz, 2. §-ára alkalmazva, kétséget kizáróan annyit jelent, hogy a magyar nő férjhezmenetelével minden esetben teljes korúvá lesz, akár megtartja házassága révén magyar állampolgárságát, akár nem. És a jelen jogvita szempontjából éppen az alperesnő állampolgárságára való tekintettel, jelentősen jön figyelembe az osztrák legfőbb törvényszéknek gyakorlatában kifejezésre jutott és a fentiekben kifejtettekkel teljesen egyező az a jogi felfogás, hogy a külföldi, sőt kifejezetten a magyar nő osztrák állampolgárral kötött házassága által is teljeskoruvá lesz, ha hazájának joga ezt igy szabja meg. (V. ö. az osztrák legfőbb törvényszék 1865. augusztus 22-én 7142. sz. a. és 1900. november 16-án 15,203. sz. a. hozott ily értelmű Ítéleteit (a Samml. von civilrechtl. Entscheidungen d. k. k. obersten Gerichtshofes v. k. 168. 1. 2259. sz. a. és XXXVII. k. (uj folyam III. k.) 650. 1. 1185. sz.) De nemcsak az 1874. évi XXIII. t.-cz, helyes értelmezése adja meg a jogalapot arra, hogy a 24 éven aluli alperest, osztrák állampolgárral kötött házassága ellenére, teljeskorunak tekintsük házasságkötésének időpontjától kezdve, hanem a nemzetközi ma-