Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)
A végrendelet alaki kellékei 175 zül legalább kettő a magyar nyelvet, mint az okirat nyelvét értené. Minthogy azonban az alkalmazott végrendeleti tanuk közül egyedül a végrendelet irója tud magyarul, a többi három pedig — saját vallomásuk szerint — a magyar nyelvet sem nem beszéli, sem nem érti: a megtámadott végrendelet a törvény által megkivánt alaki kellékeket nélkülözi s mint ilyen, érvénytelen. A kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét indokai alapján helybenhagyja. (1909. évi február 16-án, 4455/P. 908. sz.) A más által irt végrendelet nyelvét két tanúnak ismernie kell. C. 1900 aug. 29. 4312 (Gl. III. 190. 1.) Azonos C. 906 deczember 12. 8065/905. I. p. t. Gr. XIV 718. 1.) (6. §.) Annak, hogy a végrendelet záradékában a tanuk bizonyítják, hogy az örökhagyó nyilatkozata s a végrendelet aláirása a tanuk előtt történt, az a kétségtelen értelme, hogy aminek megtörténtét a tanuk igazolják, az együttes jelenlétükben folyt le. A törvény nem kivánja meg, hogy a végrendelet helye és ideje a tanuk által aláirt záradékban foglaltassák. (Curia 1908. szeptember 15. 741/908. sz. a. YIII. p. t.) V. ö. C. 95 jun. 12. 3087/94 Gl. VII. 538. 1.) Érvényes a végrendelet, ha az 1876: XVI. t.-ez. 6. §-ban megkivánt alaki kellékek betartattak s hogy ez megtörtént, magából a végrendelet szövegéből kitűnik. Mindennek külön záradékban bizonyítását a törvény nem rendeli. (Curia 1909. február 10. 4702/908. sz. a. I. p. t.) Végrendelet érvényes akkor is, ha az 1876. XVI. t.-czikkben megkivánt bizonyitások annak szövegében foglaltatnak. C. 1898 márcz. 10. 6485/97 Gl. III. 209. 1.) A végrendelkező cselekmény lefolyása érvényesen nemcsak az Írásbeli végrendelet külön záradékában, hanem annak szövegében is előadható. C. 1901 decz. 24. 1247 (Gl. III. 211. 1.) (9. §.) A végrendeleti tanuknak az 1876: XVI. t.-cz. 9. §-ában emiitett rokonai alatt csak a törvényes rokonok értendők. (Curia 1908. nov. 17. 1066/908. sz. a- I. p. t.) A végrendelet nem válik érvénytelenné az által, hogy az 1876: XVI. t.-cz. 9. §-ában megjelölt és a végrendelet alapján előnyben részesülő személvek végrendeleti tanukul alkalmaztattak. C. 1894 decz. 19. 9124/93 ^Gr. VII. 543. 1.) 14. Közös végrendeletek. (Terv. 1931—1935. §§-ai.) A házastársak által alkotott végrendelet csak abban a részében közös és kölcsönös végrendelkezés, amely szerint a házastársak egymást