Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)

Utóöröklés 171 hogy az örökhagyó a végrendelet tétele idején a méhmagzat létezéséről tudott volna. Az örökhagyó tehát a végrendelet tétele alkalmával tévedésben volt a felől, hogy utána a szellemileg és testileg fejletlen Evelin leányán kivül más leszármazó nem maradt. Minthogy pedig az a végrendelet, mely az örökhagyónak a végrendelkezés indokában való tévedésből eredt, hatálytalan a peres végrendelet is a felperes születése folytán hatálytalanná vált minden olyan intézkedésében, amely az örökhagyónak fentebb emiitett tévedéséé vezethető vissza: ki kellett tehát mondani és pedig tekintettel az alább felhozandó indokokra, az egész hagyatékra nézve, hogy a végrendeletnek az utóöröklésre vonatkozó rendelkezései hatálytalanok s a hagyatékban az utóöröklési jogtól mentesen az örökhagyó két gyermeke a felperes és az I. r. alperes egyenlő arányban örököl. A két gyermek közt ez az utóbbi kérdés nem is volt vitás, mert az I. r. alperes már a hagyatéki tárgyaláson elismerte a felperesnek vele egyenlő arányban való öröklési jogát és mivel az I. r. alperes a perben akként nyilatkozott, hogy reá nézve közömbös, ha vájjon az ő örökrészeit utóöröklési jog terheli-e vagy sem, mert testi és szellemi állapotánál fogva ki van zárva, hogy férjhez mehessen vagy végrendeletet tehessen, ezzel az I. r. alperes hozzájárult ahhoz, hogy a felperes az utóöröklési jogra vonatkozó végrendeleti rendelkezés hatálytalanitását nemcsak a maga örökrészére, de az egész hagyatékra kiterjedően követelhesse. Az a körülmény, hogy az örökhagyó a méhmagzat létezéséről később tudomást szerzett, majd a gyermek megszületett és ennek daczára végrendeletét sem vissza nem vonta, sem meg nem változtatta, holott a gyermek születése után még majd három hónapot élt, a végrendeletre vonatkozó vitás kérdés megoldásánál közömbös, mert a végrendelet a megalkotásánál előforduló tévedés miatt már kezdetben hatálytalan lévén, sem visszavonásra, sem megváltoztatásra nem szorul, s a visszavonás vagy megváltoztatás elmulasztása miatt hatályossá nem válik; egyébiránt a tanúvallomásokkal bizonyítva is van, hogy az örökhagyó a felperest nagyon szerette s végrendeletét a felperes érdekében meg is akarta változtatni. (1909. november 3-án 3157. sz.) A végrendelet azon kitétele, hogy ha az örökös valakivel vadházasságra lépne, sem erkölcsi, sem tételes törvénybe nem ütközik. A szekszárdi kir. törvényszék: Az örökhagyó Dunaszentgyörgyön 1904. évi deczember hó 3. napján kelt végrendeletével összes vagyonára nézve alperest tette meg ugyan örökösévé, kikötötte azonban, hogy arra az esetre, ha alperes újból megnősülne, vagy valakivel vad házasságra lépne, az alperesnek juttatott hagyatéka felperesekre, mint testvéreire szálljon át. Az örökhagyó eme végrendelete alapján hagyatéka alperesnek bíróilag