Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)
168 Öröklési jog Kérdés tárgya tehát az, hogy az öröklési szerződés az utóöröklés eme két neme közül melyiket statuálja. Az örökösödési szerződés erre nézve határozott intézkedést ;nem tartalmaz, minélfogva azon általános jogszabály veendő alapul, hogy ha a végintézkedés erre nézve kételyt hagy fenn, ugy az akképp magyarázandó, mely a kirendelt örökösre kedvezőbb t. i., hogy az örököst a teljes rendelkezési jog illeti meg. Az örökösödési szerződésnek ilyképi értelmezése már azért is elfogadható, mert a házastársaknak a házasságuk tartama alatt közösen szerzett vagyonról lévén szó, semmi alap sincs arra, hogy a házastársak közül a korábban elhalandó a később elhalandót a neki hagyott, őt végintézkedés nélkül törvény szerint is megillető vagyonban korlátolni akarta volna, őt a reá háramlandó vagyon teljes szabad rendelkezésében megakadályozni akarta volna, mit különben az örökösödési szerződés is támogat, mert a 4. pontban a túlélőnek, tehát előörökösnek azon jog átlátott meg, hogy az utóörökösöket még egyéb hagyományokkal is megterhelteti. Miután pedig a túlélőknek eme joga körülhatárolva nem lett, s ennek folytán az előörökös az utóörökös terhére korlát nélküli további hagyományokat létesithet, ez maga is kizárja azt, hogy az előörökös a reá átszállt vagyont azon állagban, tehát érintetlen épségben volna köteles az utóörökösnek átengedni és kizárja azt, hogy az előörökös a vagyonnak nemcsak jövedelmeivel, de állagával szabadon rendelkezni jogositott ne volna. A temesvári kir. tábla: Az örökösödési szerződésben a házastársak egymást minden vagyonúkban kölcsönösen általános örökösül nevezték s kijelentették, hogy a 2. és 3. pontban megállapított öröklési rendet fentartva, a hagyatékká válandó vagyonról miképpen kívánnak intézkedni. Nyilvánvaló tehát, hogy a túlélő házastárs élők közti szabad rendelkezési jogában nem korlátoltatott, s igy a felpereseknek joguk csak akkor és csak ahhoz lesz, ami a túlélő házastárs halála után ferimaradi Minthogy pedig az utóöröklés lényege abban áll, hogy a kinevezett örökös holta után, vagy más meghatározott esetben az örökséget egy második kinevezett örökösnek fenntartani és átengedni tartozik, s erre az elsőrendű alperes a fentiek szerint kötelezve nincs, kétségtelen, hogy felperesek utóörökösöknek nem tekinthetők, s igy az örökség biztosítását s e czélból utóöröklési joguknak feljegyzését követelni jogositva nincsenek. A kir. Ctiria: A másodbiróság Ítéletét, amennyiben fel1 peresek keresetüknek az elsőrendű alperes tulajdonát képező vagyonra vonatkozó részével elutasittattak, helybenhagyja, egyéb részében azonban megváltoztatja és kimondja, hogy P. I.-né, U. I. és S. I.-né felpereseket ugy N. A.-né harmadrendű alperesek gyermekeit a néh. U. E. hagyatékában az örökhagyó és férje az elsőrendű alperesek közt kötött örökösödési szerződés alapján utóörökösödési jog illeti meg, s hogy ennek folytán a felpereseknek joguk van a hagyaték állagának megállapítását és utóöröklési joguk biztosítását követelni, stb.