Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)
}[ázassag felbontása (54. §.) Házassá? érvénytelenítési kereset a házassági tartozás teljesítésének képtelensége miatt. Elévülés kérdése. A budapesti kir. törvényszék: A kir. törvényszék a V. T. és M. K. között Budapesten a bpesti VII. ker. m. kir. állami anyakönyvvezető előtt 1906. évi november 15. napján létrejött házassági köteléket az alperes férj hibájából az 1894: XXXI. t.-cz. 54. §-ának c) pontja alapján ezennel érvénytelennek nyilvánítja, mert alperes már az első közösülés megkísérlése alkalmával sem volt képes a felperessel való házassági tartozásnak, az elhálásnak (coniugale debitum) teljesítésére, e részbeni fogyatékossága alperesnek már a házasság megkötése előtti időben is létezőnek alaposan vélelmezendő. Alperes a házasság megkötése előtt elhallgatta ezt a fogyatékosságot a felperes előtt s igy ez által felperest, mint házastársat, ezen lényeges személyi tulajdonsága tekintetében megtévesztette, azt pedig, hogy felperes mint másik házasfél, alperesnek ezen fogyatékosságát tudta, avagy a körülményekből következtethette volna, alperes még csak nem is állította, annál kevésbbé bizonyitotta. Felperes megtámadási keresetét a sikertelen együttélésnek általa történt megbontása után egy éven belül inditotta meg. A budapesti kir. itétöíábta: Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja. Indokok: Felperes beismerése alapján megállapítható, hogy alperes a házasság megkötése után rövid időre értesítette felperest, hogy a házassági tartozás teljesitésére időlegesen képtelen. A házasság érvénytelenítése iránti kereset az 1894: XXXI. t.-cz. 57. §-a értelmében egy év alatt indítandó, attól a naptól számítva, amelyen a házastárs a tévedést felismerte. A házasság 1906. évi november 14-én köthetvén, az ezt követő rövid időtől számított egy év a kereset beadás'a napjáig 1908. évi január 20-ig nyilván eltelt; ezért felperest kereseti jogának megszűnte okából keresetével elutasítani kellett. Időleges nemi képtelenség alapján indított háznsság megtámadási kereset. A m. kir. Curia: Alperes által meg nem czáfolt kereseti állítás szerint akkor, amidőn a felperesnő a házasság kötése utáni időben az alperest a házastársi tartozás nem teljesítése miatt kérdőre vonta, az alperes azt felelte, hogy muló idegességből származó időleges nemi képtelenségben szenved, azonban orvosi kezelés mellett, orvosainak véleménye szerint 3—4 hónap alatt nemi képességének teljes birtokában lesz és a felperesnő ezen felvilágosításba belenyugodott. Dr. M. A. és dr. P. M. tanuk vallomásával bizonyítva van azon ténykörülmény, hogy az alperes a házasság kötése után 3—4 hónap múlva tanács és illetően orvosi ]ÍPZP]és iránt fordult a nevezett tanukhoz; bizonyítva van ugyan7*