Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

66 Btk. 113. g; az alapját, hogy a polgári per befejezése előtt nem lehet felismerni, vájjon az állítólag hamis tanuzás a per lényeges körülményeire vonatkozik, e nélkül pedig a hamis tanuzás tényálladéka sem állapitható meg, mert ezen bűncselekménynek egyik alkatelemét éppen az képezi, hogy a hamis tanuzás a per lényeges körülményeire vonatkozzék. Ez a felfogás azonban ilyen általánosságban nem helyes; mert habár vannak esetek, melyekben a hamis vallomással megerősített ténykörülmények lényegessége vagy lényegtelensége csak a polgári per anyagának összefoglalása és az eldöntendő tény- és jogkérdések meghatározása után, tehát csak az ítélet meghozatala után ismerhető fel biztosan, mégis más esetekben ez a kérdés a polgári per tárgyának és a hamis tanúvallomás tartalmának ismerete mellett már előre és a polgári per ítéleti befejezése nélkül is azonnal és kétségtelenül megoldható. Ilyen tényállás forog fenn a jelen esetben is. Terheltek egy igényperben arra tettek vallomást, hogy az igénykeresetben megjelölt tárgyak az igénylő felperesnek a tulajdonát képezik, mert felperes azoknak egy részét kiházasitásul ajándékba kapta, másik részét pedig saját pénzén vette. Minthogy ebben az esetben nem lehet kétséges, hogy a kérdéses tanúvallomás a per lényeges körülményére vonatkozott, ezért a bűnvádi eljárás megindítására nem forgott fenn semmiféle akadály és ezért a jelen esetre nem alkalmazható a Btk. 109. §-ának az a rendelkezése, hogy ha az eljárás megindítása valamely előzetes kérdésnek hatósági elintézésétől függ: az elévülés az előzetes kérdés jogerős elintézéséig nyugszik. Az a további kérdés, mely a bűnösség fokával és a büntetés kiszabásával áll összefüggésben, vájjon t. i. a hamis vallomás a polgári perben tényleg az anyagi igazság kiderítésére vagy meghamisítására mennyire volt befolyással, legfeljebb arra szolgáltathat alapot, hogy a büntető bíróság az ítélethozatalt a polgári per befejezéséig felfüggeszsze. Minthogy e szerint a Btk. 109. §-a a jelen esetre nem alkalmazható és minthogy a terheltek 1901. deczember 9-én, illetve 1902. február hó 3-án tették le kérdéses vallomásaikat, az elévülés tehát a két terhelttel szemben már a most megjelölt napokon vette kezdetét: minthogy továbbá az elévülést nem a bűnvádi feljelentés megtétele vagy a rendőri avagy ügyészi intézkedés, hanem a Btk. 108. §-ának kétségtelen rendelkezése szerint csakis a „bíróságnak" a határozata vagy intézkedése szakítja félbe, az elsőbirósági intézkedés pedig csak 1907. máj. hó 17-én vagyis akkor történt, amikor a vizsgálóbíró a pótmagánvádló vádátvételi nyilatkozatát az ügyészséggel indítványtétel végett közölte, ekkor pedig a jelen esetben mérvadó öt évi elévülési idő már lejárt, ennélfogva a táíbla megállapítja, hogy a pótmagánvád tárgyává tett hamis tanuzás bűntettére vonatkozóan, a bűnvádi eljárás a fenforgó elévülés indokából a Btk. 106. §-ának 4. pontja értelmében ki van zárva. (1907. nov. 8. 6649.) Btk. 113. §. 124. A 16 éven aluli sértettnek anyai nagyatyja tehet indítványt, ha a szülők távollétében ő tartja el a sértettet.