Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)
Ut. i. §. 159 304. Üzleti felszerelés czéljából felvett kölcsön esetén a 8%-on felüli kamat magában nem uzsora. C: Vádlott az adósoktól 10%-os, majd pedig 12%-os, tehát az 1883: XXV. t.-cz. 4. §-a által is megengedett 8%-nál magasabb kamatokat szedett. Vádlottnak ez a vádbeli tette az uzsora vétségének tényálladékát még sem meriti ki. Mert, amint a tábla helyesen kifejtette, a vádlott javára engedett vagyoni előnyök nem voltak oly túlságos mérvűek, amelyek az adós anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmasak lettek volna; és mert arra való tekintettel, hogy az adósok a kölcsönösszeggel üzletüket szerelték fel és az mesterségük folytathatását tette lehetővé, továbbá arra való tekintettel, hogy a kamatokat kisebb részletekben kellett fizetniök: az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közt szembeötlő aránytalanság nem mutatkozik, az emiitett feltételek egyikének fennforgása nélkül pedig a vádbeli tett az 1883: XXV. t.-cz. 1. §-ában meghatározott uzsora vétségének tényálladékát a többi ismérvek fennforgása esetén sem állapítja meg. (1908. jan. 29. 680. sz.) 305. Visszavásárlás fenntartása mellett kötött adásvételi ügylet mint uzsora. C: B. L. és a vádlott között a kérdéses zálogjegyekre vonatkozólag a visszavásárlási jog fenntartásával kötött adásvételi szerződésnek feltüntetett ügylet a valóságban kézizálog-kölcsönügylet volt. Az ügyleti jogi természetének megállapításánál ugyanis a szerződő felek valódi akarata az irányadó. A ténymegállapítás szerint B. L. a zálogjegyekre kölcsönt keresett és annak megszerzése végett fordult L. G. vádlotthoz. B. L. kölcsönt akart szerezni s nem zálogjegyeket eladni. Beleegyezett ugyan abiba, hogy a zálogjegyek tulajdonjoga a visszavásárlási jog egyideig való fenntartása mellett, a vádlottra ruháztassék, mert másként kölcsönt nem kapott, szándéka azonban nem az eladás, hanem az volt, hogy a zálogjegyeket okvetlenül visszaváltja. De hogy a vádlott akarata sem irányult a zálogjegyek vétel utján való végleges megszerzésére, okszerűen következtethető abból, hogy a vádlott, akinek életfoglalkozásához különben sem tartozik zálogjegyek vétele és eladása, amint a következmény megmutatta, nem azért szerezte meg a zálogjegyeket, hogy az azokra elhelyezett tárgyakat kiváltsa, hanem hogy azok a B. L.-nak adott pénz biztositékául szolgáljanak s vádlott nyilván azért vett B. L.-tól oly tartalmú nyilatkozatot, hogy a zálogjegyeket eladta s két hét alatt visszavehetők 70 K-ért, hogy ha a zálogjegyekre adott 60 K helyett a kikötött határidőben 70 K-t vissza nem kap, a zálogjegyek értékesítéséhez való jogát igazolhassa. Minthogy tehát a. vádlott a F. M. megbízásából eljáró B. L.-nak a kérdéses zálogjegyekre kölcsönadott 60 K-t és pedig a ténymegállapítás szerint oly kikötéssel, hogy az két hét múlva 70 K-t tartozik visszafizetni s nem fizetés esetében a vádlott a