Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

Btk. 292. §. hogy jogszabályt sért a felebbezési bíróság rendelkezése, mely őt keresetével annak megállapítása alapján utasította el, hogy a büntető perben hozott ítélet a kártérítésnek már 1901. évi június hó 12-én jogerőre emelkedett. Habár a kir. T. a felebbezési bíróság ítéletének azt a kijelentését, hogy a kérdéses büntető ítélet a kártérítésnek kérdésében már a fenntjelzett napon jogerőre emelkedett, tévesnek találja, mert a Bp. 494. §-ának második bekezdése értelmében a perorvoslattal megtámadható ítélet, mely ellen az erre jogosítottaknak bármelyike perorvoslattal élt, akkor emelkedik jogerőre, mikor a használt perorvoslatot a bíróság visszautasította, vagy elutasította, ez a visszautasítás, illetve elutasítás pedig a szóban forgó ítélet ellen érvényesített semmiségi panaszra vonatkozólag a C.-nak 1901. évi július hó 30-án hozott végzésével következvén be, a kérdéses büntető ítélet az utóbbjelzett napig jogerőre emelkedettnek a kártérítés kérdésében nem tekinthető, nem tekinthető pedig ilyennek a most jelzett okon felül még azért sem, mert jóllehet a kártérítésnek kérdésében a magánfél részéről a Bp. rendelkezéséhez képest anyagi semmiségi panasznak helye nincs is, ehhez képest tehát az ítélet ellen e kérdésben részéről érvényesített semmiségi panasz a jelenleg tárgyalt esetben a törvény rendelkezésének ellenére használtatott, mégis az ítéletnek jogerőre emelkedését a vádlott érdekében, a bűnösség kérdését illetően az ítéletnek egész terjedelme ellen érvényesített semmiségi panasz kétségtelenül a kártérítési kötelezettség kérdését illetően is meggátolta: mindazonáltal a kir. T. a felebbezési bíróságnak panaszolt elutasító rendelkezésében jogszabálysértést — az alább előadandó okoknál fogva — nem találhatott. A büntetendő cselekmény által károsított félnek a kártérítés követelhetésére vonatkozó joga ugyanis magából a károsító cselekményből és a törvénynek vonatkozó rendelkezéséből eredvén, ez a követelési joga a bűncselekmény károsító eredményének bekövetkeztével jogilag már fennállónak tekintendő. A jelenleg tárgyalt esetben tehát — tekintettel a Btk. 282. §-nak vonatkozó anyagi rendelkezésére is — a megjelölt Cs. F. kiskorú gyermekeinek kárkövetelési joga már az utóbb nevezettnek 1901. évi január hó 27-én bekövetkezett halálával beállott. A büntető perben hozott Ítélet, mely a kártérítésnek megítéléséről és mértékéről rendelkezik, a fentebb előadottakhoz képest a kártérítés iránti jognak és kötelezettségnek a bűncselekmény elkövetési időpontjára visszaható terjedelmű birói megállapítását képezi, miért is ennek az ítéletnek jogerőre emelkedési időpontja a törvényből folyó kárigény anyagjogi megszerzési időpontját egyáltalában nem befolyásolhatja, hanem eme kárigényt csakis végrehajthatóságának szempontjából érinti. Mindezeknél fogva tehát nem sért jogszabályt a felebbezési bíróságnak az a döntése, hogy a kisk. Cs. P. a kártérítés iránti jogot — annak daczára, hogy a büntető perben kelt ítéletnek jogerőre emelkedése előtt elhalt — már megszerezte, illetve, hogy felp. a nevezett kiskorú elhalálozásának időpontjára alapított keresetével, a büntetőitéletnek végrehajtása utján a gyámhatósági pénztárnak már