Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

36 Btk. 185., 189. §§. tényálladékát megállapítja, mert a vádlottak a munkabér felemelése végett a sértett munkásokon erőszakot követtek el, ehhez képest a bíróság a bűncselekmény tényálladéka megállapításának kérdésében jogi tévedésben nem volt: ugyanazért a semmiségi panaszokat, mint alaptalanokat el kellett utasítani. (1907. május 7. 4520. sz.) Btk. 185. § A megvesztegető ellen tett fejelentés nem foglalja magában a meg­vesztegetett feljelentését. 69. C. Jeé.: A Btk. 185. §-ának 1. bekezdésében körülirt cselekmény, ennek lényeges ismérvei tekintetében, nem lévén azonos a 185. §-ának 2. bekezdésében meghatározott cselekménynyel, két­ségtelen, hogy az egyik cselekmény miatt tett feljelentés még nem foglalja magában a másik cselekmény feljelentését is; s hogy ebből kifolyóan az a cselekmény, mely miatt feljelentés a kifejezett idő­ben nem tétetett, a törvény értelmében nem üldözhető. Minthogy pedig a jelen esetben a törvényes határidő alatt feljelentés csak a megvesztegető M. J. ellen tétetett; ellenben a megvesztegetett és az eljárás folyamán csak tanuként szerepelt Á. G. cselekménye megtor­lás végett a bíróságnak csak az ügyész vádiratában jelentetett fel; ez a feljelentés pedig csak 1905. évi február hó 25-én vagyis a cse­lekménynek 1905. évi január hó 19-én történt elkövetésétől számí­tott 30 napon tul, tehát elkésetten érkezett a bírósághoz1 ezekhez képest Á. G. cselekménye a bűnvádi eljárás megindítását kizáró ok fennforgásánál fogva nem volt üldözhető. (1907. január 30. 957. sz.) Btk. 189. §. Megvesztegetett ellen tett feljelentés nem tekinthető egyúttal a megvesztegető ellen intézettnek. 70. A megvesztegetettek megbüntetése kéretett 30 napon belül a nélkül, hogy a megvesztegetőnek megbüntetése inditványoztatott volna. Mindkét alsóbiróság a megvesztegetőt bűnösnek mondotta ki, de a Curia az eljárást hivatalból megsemmisítette és a bűnvádi eljárást megszüntette, mert az indítvány nem a kellő időben tétetett. C.: A Btk. 185. §-ába ütköző vétségek a 189. §. értelmében csak akkor üldözhetők, ha a bűncselekmény elkövetése után s illetve az 1899: XV. tcz. 173. §-ára tekintettel 30 nap alatt feljelentetett. Jelen esetben a Btk. 185. §-ának 1. bekezdésébe ütköző vétség miatt elitélt K. J. ellen feljelentés egyáltalában nem tétetett, mert a H. J. által 1904. január 7-én emelt „panasz" csak W. és K. ellen, mint megvesztegetettek ellen volt intézve, a megvesztegető azonban sem névleg, sem ismeretlen gyanánt fel nem jelentetett. Minthogy a Btk. 185. §-ában meghatározott két bűncselekmény más-más tényálladéki elemekből alakul, az egyiknek megjelölése te­hát nem jelenti a másiknak megjelölését is, a szakasz 2. bek.-ben körülirt cselekmény feljelentése nem tekinthető a szakasz 1. bek.-be ütköző cselekmény feljelentésének is. E szerint a megvesztegetet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom