Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

i66 Bp. 432. és 437. §. 1. bek. bizonyításra vonatkozó, tehát anyagjogi semmiségi panasz alapjául nem szolgálható nyilatkozattal sem felel meg a törvény emiitett rendelkezésének; mert azzal nincs megjelölve oly tény vagy törvénvsértés, melyből törvényes semmiségi ok felismerhető volna s ily semmiségi ok a bejelentésnek a vádlott védekezésével és valóknak elfogadott tényekkel való egybevetéséből sem tűnik ki. (1907. jun. 4. 5390. sz.) Bp. 432. §. Hatáskör kérdésében esküdtbíróság ítélete ellen használt semmiségi panasz — vissza nem utasitható. 321. C: A hatáskör hiánya miatt (384. §. 4. p.) bejelentett semmiségi panaszt az esküdtbíróság visszautasította azért, mert az esküdtbíróság a vádhatározat alapján járt el és mint a legterjedelmesebb hatáskörrel felruházott bíróság, minden bűnügy elbírálására hivatva van. E végzés ellen a védő által bejelentett felfolyamodás alaposnak találtatott; mert a hatáskör kérdésében használt semmiségi panasz nem tartozik azok közé, a melyeket az alsófokban eljárt bíróság a Bp. 432. §-a értelmében visszautasíthat, annak elfogadása és érdeme felett tehát a C. van hivatva dönteni. (1907. máj. 15. 4748. sz.) = E határozat sokat, tehát rosszat is mond. Az itt emiitett semmiségi panasz természetesen nem utasitható vissza, mint törvényben kizárt (a C. erre gondolt), de e czimen a 384. stb. §§. alapján használt s. p.-ok szintén nem utasíthatók vissza; hogy azonban bármely s. p., pl. elkésés czimén visszautasítható ne volna, nem állitható. Bp. 437. §. 1. bek. Annak megállapítása, hogy a megállapított tények magukban foglalják-e a Btk. 400. §-ához kívánt közreműködést, — jogkérdés. 322. H. F. sértett L. L.-t beperelte azon a czimen, hogy a L. L. nevén álló ingatlannak egy része az ő tulajdona, ezt a pert meg is nyerte, de a telekkönyvbe tulajdoni jogát be nem jegyeztette. L. L. azonban az ítélet hozatala után az egész ingatlant, tehát azt a részt is, a mely H. F.-nak jogerősen megítéltetett, K. E.-nek adta el, a ki azt telekkönyvileg nevére is irattá. Most H. F. bűnvádi feljelentést tett ugy L. L. mint K. E. ellen és mindkét alsóbiróság L. L.-t és K. E.-t a Btk. 400. §-ának 2. bek. alapján bűnösnek mondotta ki és pedig K. E.-t azzal a megokolással, hogy L. L. féltestvére és a telekkönyvi átíratás dolgában H. F.-nak kedvező végzés ellen felfolyamodással élt. C: A rokonsági viszony magában véve nem nyújt alapot annak megállapítására, hogy K. E. vádlott az adás-vétel idején a jelzett körülményekről tudomással bírt s épp ugy nem lehet erre az