Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

Bp. 344- §• t43 vádlott azonban a visszavctési jognak ilyen értelemben való gyakorolhatása miatt a Bp. 427. §-ának T. pontja alapján semmiségi panaszt jelentett be, annak indokolása szerint azért, mert a Bp. 344. §-ának rendelkezései sértettek meg azzal, hogy a perbeli felek közötti jogegyenlőség elvének figyelmen kivül hagyásával neki, mint magánvádlónak is a visszautasítás joga meg nem adatott, holott dr. Sz. F. ilyen minőségben a visszautasítást 7 esküdtre vonatkozóan gyakorolta. C.: Eltekintve attól, hogy teljesen téves az az állítás, hogy dr. Sz. F. mint vádló, a visszavetési jogot már gyakorolta, mert a vádat a Bp. 2. §-a értelmében kizárólag a kir. ügyész képviselvén a visszautasítás körül, és a' vád részéről csakis a kir. ügyészség tagja járt el — s igy abba dr. Sz. F. sem önállóan, sem kisegítő hatáskörében be nem folyt •— a panasznak nincs törvényes alapja, mert á Bp. 344. §-ának rendelkezése szerint a visszautasítás joga külön a vádlónak és külön a vádlottnak vagy vádlottaknak adatván meg, ez a jog még ha egyes esetekben egy személyben egyesülnek is •— két külön jogon nem, hanem csak azon a jogon gyakorolható, a mely a személy perbeli minőségénél fogva reája nézve előnyösebb, tehát a vádlott jogán. Következik ez magának a törvénynek intézkedéséből, de a törvény czélzatából is, a mely szerint a visszautasítás indoka a bizalom hiányában rejlik, ez pedig egy személyben lévén egyesülve, ennek a perbeli minősége szerint az egyes esküdtekre vonatkozóan változás alá nem eshetik. De különben is a visszautasításnak két jogon való egyidejű érvényesítése gyakorlatilag meg sem valósítható. A mi pedig a védelemnek azt az érvelését illeti, hogy az egyik vádlott a visszautasitási jogáról lemondván, ez a jog a másik vádlottra, tehát B. J.-re szállott s igy ő e minőségből kifolyólag 8 esküdtre vonatkozóan gyá1 »rolhátta volna a visszavetési jogot — alappal nem bir, mert a jog nem gyakorlása, vagy erről való lemondás nem egyértelmű a jog átszállásával, és a jelen esetben, a hol ellentétes érdekű vádlottak szerepeltek — ilyen átruházásról a dolog természete szerint még vélelem sem foroghatna fenn, de különben is a Bp. nemcsak, hogy nem ismeri a visszautasitási jognak átruházás vagy átháramlás utján való lehetőségét, de sőt a vádlottakat illetően azzal, hogy ezek a visszautasítást együttesen vagy felváltva gyakorolják (Bp. 344.), a védelem álláspontjával ellentétesen rendelkezik. (907. okt. 30. 8412.) = Egyike ama sok ítéletnek, mely a grammatikai interpretatio igényeit sem elégíti ki, itt pedig még a logikaira is szükség lett volna. A törvény azt rendeli, hogy a visszautasítható esküdtek fe lét a vádló, felét, esetleg i-gyel többet a vádlott utasítja vissza. Ha több vádlott van, ezek megegyezés hiányában váltakozva gyakorolják a visszautasítást. Ez pedig azt jelenti, hogy mindegyik vádlott hozzá szól mindegyik esküdthöz, a mennyiben előzője viszsza nem utasította, csakhogy egyszer egyik, másodszor a másik nyilatkozik először. Ebből pedig az következik, hogy ha egyik vád-