Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 17. kötet (Budapest, 1907)

Btk. 2ÓO. §. átvételét is eltagadta, — miután vádlott azon állítása, hogy sértettnek kezéhez A. S. czég részére 100 koronát fizetett, valótlannak bi>.<~> tiyuli, büntetendő cselekmény tényálladékát megállapítja: a kir. T. ebben a kérdésben jogi tévedésben nem volt. Mindkét alsófoku bíróság revedéit ellenben abban, hogy a vád támaszául szolgáló tettet a Btk. 227. g. második bekezdése szerint hamis vád bűntettének minősítette, mert jóllehet vádlott sértettnek csak az árverés megkísérlése alkalmával űzetett 150 koronát, a kir. C. mégis ugy találta, hogy ebből a tényből tévesen vonták le az alsófoku bíróságok azt a következtetést, hogy vádlott tudva hamisan vádolta sértettet az A. czég részére állítólag átadott 100 korona elsikkasztásával, téves ez a következtetés azért, mert a végrehajtó kezéhez lefizetett összegek mennyi sége és rendeltetése a végrehajtási jegyzőkönyvekből kell, hogy kitudható legyen, a bíróságok azonban abból a végrehajtó szabálytalan eljárása folytán a költségek mennyiségét egyáltalán meg nem állapíthatták és a fizetést is csupán a tanuk vallomása alapján vették bizonyítottnak; ily körülmények között pedig vádlottal szemben nem állapitható meg az, hogy neki tudnia kellett azt, mi esik a végrehajtó kezéhez fizetett összegből a végrehajtási költségre és mi jut abból a követelés törlesztésére. Nem mondható tehát, hogy vádlott annak tudatában tette meg panaszát, hogy valótlan az az állítása, hogy a végrehajtó részére 100 koronát fizetett, hanem cselekményében csakis az ismerhető fel, hogy feljelentését sértett hanyagsága feletti felindulásában nem a kellő gondossággal és alapossággal tette. E szerint nem a hamis vád esete forog fenn, hanem vádlott cselekménye a Btk. 260. §-nak rendelkezése alá esik. { 1005 decz. 20. 11.235.) Hatóság előtti rágalmazás, mint inditványi vétség. 133. C: Az eljárás tárgyát a Btk. 260. §-ában körülirt rágalmazás vétsége képezvén, mely azt tételezi fel, hogy a sértett fél ellen büntethető cselekmény miatt hatóság előtt emelt vád alaptalannak bizonyult légyen, kétségtelen, hogy a tudomásra jutás napjául a jelen esetben az a nap veendő, melyen az előző eljárásban hozott véghatározat a most sértettként szereplő féllel közöltetett. A B. R. feljelentése folytán 11. M. és társai ellen sikkasztás büntette miatt folytatott azon ügyben, mely a jelen bűnügy alapját képezi, a vizsgálóbíró megszüntette az eljárást s ez a végzés B. R. képviselőjének 1904. február [2-én, H. M.-nek pedig február 28-án kézbesít tetei t. Az iratok közt nem lévén nyoma annak, hogy ez a megszüntető végzés perorvoslat tal megtámadtatott volna, ugy látszik, hogy ez a végzés H. M.-el történt közlésekor már jogerős volt. Minthogy pedig H. M. a Btk. 260. §-n alá eső, csak a sértett fél indítványára üldözhető rágalmazás v, cgt< rlására irányuló feljelentését a sz—i jbg.-nál 1904 május 31-én adván be, az látszik megállapíthatónak, hogy a sértett fél indítványa ;. Btk. H2. §-ában meghatározott három havi határidőn tul elkésetten terjesztetett elő, ebből folyóan a Bp. 385. §-ának 1. c) pontjában megjelölt, hivatalból is figyelembe veendő anyagi semmiségi ok forog fenn. (905. ápr. 27. 4009.)