Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 17. kötet (Budapest, 1907)

óo Btk. 176. §. Btk. 176. §. Magánosok elleni erőszak megállapításához az erősza­koskodó csoportban való jelenlétei is elegendő. 106. M. E. és D. E. vádlottak résztvettek azon csoportban, mely este előbb T., majd P. község utczáján zajos kiabálással haladt és az ott lakó többnyire izraelita vallású lakosoknak ablakait kövekkel betörte, az erőszakoskodás folyama alatt ők is énekeltek és kiabáltak, s tudatában voltak a csoport szándékának és tagjai ténykedésének; M. G. és I. K. vádlottak szintén résztvettek a fentebb emiitett cso­portban, amely T. és P. községek utczáin erőszakoskodott és rom­bolt s a tömeg egyes tagjainak e ténykedéséről tudomásuk volt. I K. a tömegben énekelt és kiabált. C.: Ezekből a tényekből a kir. tábla, helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a nevezett vádlottak tagjai voltak az utczán hullámzó csoportnak, amely a jelzett erőszakoskodást elkövette, s igy tényeik a Btk. 176. §-ábarí meghatározott magánosok elleni erő­szak bűncselekményének tényálladékát megállapítják. (1905 április 5. 3206. sz.) Más czélból összeverődött csoportból kiváló három egyén cselekvése nem magánosok elleni erőszak. 107. V.-ak br. Stojanovics uradalmához tartozó „Styobei" nevü területen levő kut közelében több ismeretlen társukkal alkotott cso­portban T. J. uradalmi tiszttartót D. J. azon kiáltására, hogy kútba kell dobni, megragadták, a kut felé hurczolták, s ezen közben ütle­gelték, mely tényökkel rajta 8 napi gyógyidőt igénylő testi sérülé­seket is ejtettek. A tsz., bár csak 3 egyén bűnössége volt megállapít­ható, vádlottakat a Btk. 176. §. alapján ítélte el, mert ha csoport van jelen, nem szükséges, hogy annyi egyén bűnössége legyen meg­állapítható, amely magában csoportot képez. A T. csak a 301. §. alapján Ítélte el v.-kat. G.: Vádlottak a T. megállapítása szerint hárman a más czél­ból összeverődött csoportból kiválva sértettet szándékosan, de ölési szándék nélkül tettleg bántalmazták s az által rajta 8 napon belül gyógyuló testi sértéseket okoztak. Minthogy e tények szerint a sértett személyén nem egy na­gyobb számú egyénből álló csoport követett el erőszakot, hanem a más czélból összeverődött csoportból kivált, három egyén a saját külön elhatározásából bántalmazta a sértettet s e 3 egyén pedig a Btk. 176. §-ában említett csoportnak nem tekinthető, minthogy to­vábbá a tábla nem fogadott el valóknak oly tényeket, melyeknek alapján a vádlottak cselekménye a Btk. 323. §-ának végső bekezdése szerint büntetendő személyes szabadság megsértése vétségének mi­nősíttethetnék, arra való tekintettel, hogy a tábla által valóknak elfogadott tények a könnyű testi sértés vétségének ismérveit merítik ki: a tábla vádlottak cselekményének minősitésében nem tévedett. (1905 deczember 28 11,203.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom