Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 17. kötet (Budapest, 1907)
i84 •>!>• 384. §. 9. Palkalmas bizonyítékot nem foglal macában; tekintve továbbá, hogy vádlott az üzletre annak megnyitása óta minden hóban 20 koronát ráfizetett és igy nyilvánvaló, hogy vádlott vagyoni helyzete a tanuval való értekezése után sem javult; végre, tekintve, hogy az alsóbiróságok a feriforgó körülményekből okszerűen vonták le azt a következtetést, hogy vádlott már 1901 deczember havában fizetésképtelen állapotban volt, hogy fizetésképtelenségének tudatában csinált uj adósságokat és hogy a csődkérvény beadásának elmulasztása által módot nyújtott egyes hitelezőknek végrehajtási zálogjog szerzésére: mindezek figyelembevételé vei, az említett vizsgalati tanúvallomás felolvasásának, illetve a bizonyítás kiegészítésének megtagadása, a b i z o n y i t a n i kívánt tények lényegtelen v o 11 á n á 1 f o g v a, az ítéletre befolyással nem bírván, a semmiségI panaszt el kellett utasítani. (1904 október 6-án, 8211. sz.) 385. A főmagánvádló semmiségi panaszt jelentett be azért, mert az esküdtbíróság az elejtett vádpontokban foglalt tényekre is tanuk;.: hallgatott ki. C.: Ez a semmiségi panasz alaptalan. A bizonyítás terjedelmének megítélésénél az esküdtbíróság helyesen indult ki azon szempontból, hogy a bevádolt hírlapi közlemény összefüggő egészet képez ; a czikk írója az abban felhozott tények összességéből kívánta levonni ama következtetést, mely a czikkben különféle fordulatokkal ismételve előfordul, hogy a főmagánvádlónak politikai és magánelete kifogás alá esik. A bevádolt közleménynek ez a két tétele kifejezetten vádba volt helyezve s ezekre nézve a vád nem is ejtetett el. A bevádolt czikkben felhozott azon tényekre nézve, melyekkel az író a jelzett két tételt már magában a czikkben igazolni törekedett s melyek eredetileg szintén vádba helyezve voltak, a fömagánvádló a tárgyaláson részben elejtette ugyan a vádat, de a vádlott, kinek joga volt következtetései valóságát bizonyítani, nem volt elzárható attól, hogy állításait a czikkben emiitett összes tényekkel bizonyítsa, sőt azokra még a főtárgyaláson is joga volt hivatkozni. Az esküdtbíróság tehát helyesen terjesztette ki a bizonyítást mindazon tényekre, melyekből a bevádolt állitások valósága következhetik. A tanuk kihallgatása tehát annál kevésbbé volt mellőzhető, mert a Bp. 306. §-ának 2. bekezdése szerint a megidézett tanukat ki kell hallgatni, hacsak a felek az ellenkezőben meg nem egyeznek, vagy a bíróság a kihallgatást teljesen fölöslegesnek nem tartja. Különben is a törvény teljes szabadságot biztosit a bíróságnak a bizonyítás terjedelme és eszközei tekintetében, megengedvén a Bp. 306. §-ának 3. bekezdése, hogy az elnök és a bíróság hivatalból is rendelhessen bizonyitásfelvételt. (1904. nov. ro. 9194. sz.)