Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

44 Közigazg. bíróság pénzügyi oszt. határozatai. zeti jogából folyólag egyébként használja, az ingatlant terhelő adó­kon kivül külön adó alá tartozó haszonhajtó foglalkozásnak tehát nem tekinthető, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a mennyiben va­laki mint épitő, vagy építési vállalkozó folytat haszonhajtó foglal­kozást, építési vállalata után járó adójának megállapításánál arra az időre, a míg az építést folytatja, a haszonélvezet fejében épített ház építéséből eredő jövedelme is kereseti adó alá vonassék. Kelt a magyar királyi közigazgatási bíróságnak 1904. évi jú­nius hó 22-én tartott osztályüléséből. Hitelesíttetett á magyar királyi közigazgatási bíróságnak 1905. évi deczember hó 30-án tartott osztályülésében. (26. sz. Döntvény.) 132. Az egyes szövetkezeti tisztviselőknek a közgyűlésen meg­szavazott jutalékok adómentesek; ellenben a hivatalnok illetményé­hez tartozó tantiémek adóztatás alá esnek. Közigazgatási b i r ó s á g: Panaszos szövetkezet kifo­gásolja továbbá a jutalékok után előirt illetéket is azon a czimen, mert a szóban forgó jutalékok sem alapszabályban, sem szerződés­ben nem gyökerezvén és a közgyűlés esetenkint történt elhatározásán alapulván, azok, mint jutalmak, a magyar királyi pénzügyminisz­ternek 1885. évi 80,285. számú körrendelete értelmében az illeték­dijjegyzék 89. tétele VIII. pontjának rendelkezése alá nem esnek. — A pénzügyminiszternek hivatkozott és az 1881: XXVI. t.-cz. 11. §-ával nem ellenkező körrendeletét ez a bíróság is követendőnek ítéli és ehhez képest azokat a tételeket, melyek a tisztviselők jutalmazá­sára az igazgatóság ajánlata alapján a tiszta jövedelemből a köz­gyűlés által fordíttattak a nélkül, hogy azoknak arra igényük lett volna, — az illeték alól kihagyni rendeli, mert a hivatkozott törvény­szakasz csak az „illetményekről" rendelkezik, illetménynek pedig ezek az esetről-esetre adott ajándékok nem tekinthetők. Ugyanezért a pa­nasznak ide vonatkozólag is részben helyet adni és az 1898. évi nye­reményből a hivatalnokok jutalmazására az igazgatóság kezeihez kiadott 640 korona, az 1900. és 1901. évi nyereményből ugyanezen czélra kiadott 500 korona és 650 korona után előirt 2 korona 50 fil­lér, 1 korona 88 fillér és 2 korona 50 fillérnek törlését szintén elren­delni kellett. — Ellenben nem lehetett az 1881: XXVI. t.-cz. 11. §-ának alkalmazását mellőzni a rendes fizetéssel ellátott ügyvezető titkárnak „forgalmi jutalékára" vonatkozólag, mert ezek a jutalé­kok (tantiémek) a tárgyiratok között fekvő mérlegek tanúsága sze­rint százalékos alakban a rendes üzleti kiadások között szerepelnek, ezek tehát nemcsak az ajándék jellegét nélkülözik, de egyenesen az illető „hivatalnok illetményéhez" tartoznak. Nem hivatkozhatik pa­naszos szövetkezet sikerrel a fentidézett miniszteri rendeletre sem, mert ez a rendelet is csak a jutalmak tekintetében tesz különbséget a szerint, a mint azok alapszabályban, szerződésben biztosítva van­nak vagy nincsenek, de a jutalékokra nézve ilyen megkülönböztetés nélkül rendeli az 1881: XXVI. t.-cz. 11. §-ának alkalmazását. (1904. deczember 30. 16,000/1904.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom