Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Házassági törvény. 235 szatérésre vonatkozó birói felhívás akkor is, ha az együttélést a felperes szakította is meg, mert ez esetben ugy tekintendő, mintha tettét megbánta volna. Alperes daczára a 24,114/1901/2. sz. a. kibocsátott birói határozatnak, az életközösséget a B) alatt bemellékelt helyhatósági bizonyítvány szerint helyre nem állította, az az egyedüli kifogása, hogy ezt azért nem teheti, mert őt a neje hagyta el, a fentebbiek szerint figyelembe nem jöhet, azt a bizonyítani kivánt tényt pedig, mintha a neje egy férfivel vadházasságra lépett volna, nem bizonyította, a mennyiben az e részben kihallgatott Sch. Gy. tanú közvetlen tapasztalásból mit sem tud, K. A. tanúnak az a vallomása pedig, a mely szerint az 1876. évben látta a felperest K. fuvarossal ölelkezni és csókolózni s tudja, hogy a felperes külön szobájában K. ott is hált, még ha e vallomás a lefolyt hosszú időközre való figyelemmel s annak daczára, hogy magában álló bizonyítékul elfogadtatnék is, á vadházasságra lépés fogalmát ki nem meríti. Az 1894. évi XXXI. t.-cz. 77. §-a a) pontjában meghatározott bontó oknak leglényegesebb jellemzője az életközösség helyreállítására kötelező birói végzésnek szóló engedelmesség megtagadása, tehát tulajdonképen nem az elhagyás ténye, hanem a visszatérés megtagadása tekintendő bontó oknak. Ebből a szempontból merőben felesleges annak a kiderítése, hogy az 1876-ik évben a peres felek különválásának mi volt a közvetlen előzménye. Az E) alatt csatolt szerződés, a mely különben nem is közjegyző előtt létesült, csupán az 1894. év XXXI. t.-cz. 92. §-a alá eső vagyoni viszonyokat rendező okmánynak tekintendő, a melynek létesítéséből arra következtetni, hogy a peres felek egymásnak a korábbiakat megbocsátották volna, okszerűen nem lehet, így elesik áz a következtetés is, hogy a felek kölcsönös megegyezéssel a különélés jogtalanságát megszüntetvén, e jogtalan különélésük csak akkortól kezdődhetett volna, a mely időpontban magánúton vagy kir. közjegyző által a felperes alperest a házasélet folytatására felhívta volna, következőleg nem bir elfogadható alappal az elsőbiróság ítéletében foglalt az a kijelentés sem, hogy a felperes azért, mert ily hívással nem élt, idő előtt adta volna be a keresetét és alperes ez okból a felhívásra visszatérni nem tartozott. Akir. Curia: A 6706/1903. sz. a. jkönyvhöz E) alatt csatolt okirat szerint peres felek a különélés tényleges megkezdése után abban állapodtak meg, hogy ágytól és asztaltól külön fognak élni; ennélfogva a kereset elbírálásánál közömbös az, hogy melyik fél bontotta meg az életközösséget, hanem egyedül az a döntő, hogy a birói meghagyás daczára jogos oka volt-e alperesnek az életközösség viszszaállitásának megtagadása. Minthogy a házasfelek között a tényleges különélésre nézve létrejött megállapodás joghatálylyal nem bir és így a felek bármelyike jogosítva van a házassági életközösség visszaállítását birói uton szorgalmazni a nélkül, hogy ezt megelőzően magánúton vagy közjegyző utján kijelentené, hogy a házaséletet folytatni kívánja; s minthogy alperes a 24,114/1901. sz. a. kibocsátott birói határozat daczára az életközösséget a B) alatt csa-