Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Eltartás kötelezettség-e. 207 mellett, az arra kötelezett községnek az elhagyott gyermekről való gondoskodás lehetővé is tétessék és csak olyannal szemben áll fenn, a kivel szemben sem más kötelezett, sem önkéntesen vállalkozó nincs, a ki azt gondozza. — Harmadik személynek ily gyermek eltartásából származó igénye, mint magánjogi igény, nem közigazgatási, hanem birói útra tartozik. A kir. tábla: A per adatai szerint kiskorú B. L.-nak édes anyja B. R. a felperes férjének unokahuga, nővérének gyermeke volt; a felperes, a midőn 1901 július 23-án U. község elöljáróságához azzal fordult, hogy a gondozásában levő kiskorút hatósági gondozás alá vegyék, kérelmét azzal indokolta, hogy a gyermeket csak tovább nem tarthatja tápdij nélkül és bár a tanuk vallomása szerint a gyermek anyjával tápdij fizetésére állapodott meg, azt maga is beismeri, hogy a gyermek anyjával a 856/889. számú szabályrendeletben szabályozott szerződést nem kötött és bár továbbá az anya' a kikötött dijat nem fizette és ismeretlen helyre költözött, az iránt, hogy az illetékes hatóságnál azt bejelentve, annak az illetékes község által leendő eltartását kieszközölje, nem intézkedett. Ily körülmények között azonban kiskorú B. L. nem tekinthető a felpereshez dajkaságba adottnak, mert ily szerződés csak a hivatkozott szabályrendeletben megszabott módon köthető, sőt a vázolt körülmények, a fenforgó rokonsági viszonynál fogva okszerűen arra engednek következtetést, hogy a felperes a nevezett fiúgyermeket az anya eltűnése után önként, jószívűségből a fenforgó rokonság alapján tartotta magánál. Az 1876: XIV. t.-cz. 140. §-ának a) pontja a vagyontalan lelenczek és dajkaságba adott kiskorúak eltartását utalja az illetékes község gondozása körébe, az 1886: XXII. t.-cz. 145. §-ból csak az következik, hogy a község azoknak a gyámoltalan szegényeknek az eltartásáról köteles gondoskodni, a kikről mások nem gondoskodnak. Az idézett törvényekben a községre háruló ezen tartási kötelezettség tehát kifejezetten csak a dajkaságba adott vagyontalan kiskorúakkal szemben van megállapítva és a községeket nyilván csak a teljesen elhagyatott, vagyis olyan egyén tartására kötelezi, a kivel szemben sem más kötelezett, sem önkéntesen vállalkozó nincs, a ki azt gondozza'. Kiskorú B. L. azonban, a ki az előadottak szerint nem lett dajkaságba adva és a kiről a felperes önként gondoskodott, mindaddig, mig erre való képtelenségét a községi elöljáróságnál be nem jelentette, ilyennek nem tekinthető, e szerint pedig a felperes utólag tartásdíj követelését az illetékes község ellen annál kevésbé érvényesítheti, mert az alperes kötelezettsége az előrebocsátott esetekben állván fenn, a felperes kárára végbemenő alaptalan gazdagodásról sem lehet szó. A kir. Curia: A másodbiróság Ítélete indokainál fogva és főleg azért hagyatott helyben, mert az 1876: XIV. t.-cz. rendelkezésénél fogva az elhagyottnak tekintendő 12 éven aluli gyermeknek eltartásáról ugyan az illetékes község tartozik gondoskodni, a törvényben meghatározott kötelezettség teljesítésének és az eltartás