Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

442 POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉSI RENDTARTÁS. 1868: LIV. jogviszonyt megállapító kereset perjogilag meghatározott czélja a t. -cz. igény jogi alapja létezésének vagy fenn nem forgásának bírói l/^a'/top/tós/megáJlapitásci és az e végből megoldást igénylő vitás jogkérdések per.. 9, rendeseláöntése. A mennyiben a felek közti jogállapot teljes meghatározása eljárásban. ténykérdésekkel áll összefüggésben, kétségtelen, hogy e ténykérdések megoldása szintén a megállapítási pernek keretébe tartozik. Egymagában véve azonban vitás ténykérdések megoldása cz áljából megállapítási keresetnek helye nincsen, a törvény által megszabott azt az egy esetet kivéve, midőn a felperes jogviszonyai biztosításának érdeke valamely okirat valódiságának, vagy valótlanságának bírói megállapítását teszi szükségessé. Egyéb ténybeli adatoknak az érvényesítési per megindítását megelőzőleg és a jogkérdéstől elkülönítve megállapítását a törvény által előirt esetekben az előleges bizonyítás teszi lehetővé. Éppen ezért egyedül tények megállapítását czélzó praejudicális keresetnek nincsen létjoga, mert kür 1 önben oly esetekben is, midőn a felek egymáshoz viszonyított jogállása teljesen vitán kivül áll, egy vagy tiöbb ténykörülmény felderítése szempontjából az érvényesítési perek keretén kivül, külön megállapítási keresetnek is helye lenne. Ezeknek szem előtt tartásával azt kellett kimondani, hogy felperes kereseti kérelme szempontjából jogviszony megállapító keresetnek nincs helye s ez a per felperes jogviszonyainak biztosítására nem szükséges. Nem vitás ténykörülmény, hogy felperes a felek által e perben részletesen fel nem derített üzleti összeköttetésből folyólag nagyobb öszszeggel tartozott, s e tartozása fejében alperesnek váltóelfogadványokat adott, a mely váltók egy része alapján azok lejártakor alperes a váltókon alapuló jogát váltóperek utján érvényesítette. Felperes keresete azon tényeknek bírói megállapítására irányult, hogy 1901. áprilisban a felek elszámolás megejtése után szóbeli egyezségi megállapodásra léptek s ezen megállapodásukat utóbb némi neszben ismét szóbelileg módosítva abban egyeztek meg, hogy alperes a felperessel szemben fennállott követelésének 25%-át elengedte, az így fenmaradt 75% hátralék fizetésére 10, 000 korona erejéig felperes neje és apja által vállalandó jótállás ellenében a 10, 000 koronát meghaladó tartozásra nézve harmadik személyek jótállása nélkül részletfizetési kedvezményt adott, és végül személyes felelősséget vállalt magára az iránt, hogy a mennyiben felperesnek O. El. hitelezője felperes elleni követeléséből 25°/o-ot el nem engedne, a 25°/o összegből el nem engedett különbözetet alperes a saját követelesébe be fogja számítani. Alperes beismerte, hogy felperes tartozásából 25°/o-ot elengedni ígért és a hátralékos 75% tekintetében felperesnek az általa előadott módozattól némileg eltérő feltételek mellett részletfizetési kedvezményt adott, mindezt azonban a 2. •/• alattiban irásbelileg ki is fejezett azon feltétel alatt tette, ha felperes a neje által forgatandó váltókat és az apja részéről kiállítandó jótállási okiratot 14 nap alatt átadja. Mivel pedig felperes e határidő alatt a 4. •/. alatti keltéig a feltételben megszabott kötelezettségét nem teljesítette, az egyezségi megállapodás hatálya megszűnt. Alperes tagadta, hogy a felperes 0. E. hitelezője által teendő elengedésnek bármily mértékben megtörténtére nézve jótállási felelőséeget és ebből eredő fizetési kötelezettséget vállalt. E perállás nyomán és a kereseti kérelem értelmében a pernek egyedüli tárgya