Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

272 ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. Végrendeletin e m ö n t'u d a t o s a n, illetve elmezavarban cselekedett, öröklés. s tette meg nyilatkozatát. És ha végrendelkezőnek Végrendelet üldözési mániában (insania perispherica — környezeti őrültmegtámadásaSQg) szenvedő állapota megállapítást nyert volna is, %^/vöTí°mÍnthogy a részJeges őrültség nem okvetlen zárja sége okából ^ * az öntudatos cselekvést, nyilatkozattételt, az pedig ki van zárva a tan'uk vallomása szerint, hogy a végrendelkező tette, illetve végrendelkezése ily kóros állapot kifolyása lenne, a végrendelkezés érvénytelensége végj-endelkező ily kedélybetegsége alapján nem állapitható meg. Tekintettel tehát arra, a végrendelkezésre vonatkozóan kihallgatott tanuk vallomásának hiteltérdemlősége ellen semmi adat fel nem hozatott, aziok pedig végrendelkező értelmisége, észbeli tehetsége megurálására képesek, s ezek által végrendelkezőnek öntudatos, szabad elhatározás szerinti cselekvése beigazoltatott: a megtámadott végrendeletnek érvényessége elismerendő volt. Minthogy felperesnek törvényes öröklési joga, a hagyaték átlagához való igénye bíróilag elismerve nem lett, azt pedig nem kérték, hogy kártérítési igényük a végrendelet érvényessége esetében is megállapittassék, felperesek keresete a kártérítésre vonatkozólag is elutasítandó volt. — Curia: Helybenhagyja (.904. ápr. 6. 3487.). Pótvégrende- 21430. Curia: özv. S. Frigyesné örökhagyó végrendeletében let érvényte- ugyanazon a napon kétszer tett halálesetre szóló intézkedést. Első intézlensége. kedését 5 pontban foglalva következőkép fejezte be: «Ezen végrendeletet elolvasás után a jelenlevő tanuk előtt elfogadom és aláírom. Kelt Krisztyoron, 1901. augusztus 2-án délután fél 1 órakor.» Következik örökhagyónak sajátkezű aláírása; azután: »előttünk mint együttesen jelenlévő tanuk», négy írástudó tanú aláírása. Ez a végrendelet külalakjára nézve az 1876: XVI. tcz. 5. §-a kívánalmainak teljesen megfelel, mert abban az nyert kifejezést, hogy végrendelkező a tanuk együttes jelenlétében kijelentette, miként az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, s hogy azt előttük irta alá. S minthogy a tanuk által a végrendeletnek a felperes által tagadott valódisága is bizonyítva lett, a fennebbiek szerint pedig a végrendelet tartalmából megállapítható, hogy az külkellékeire nézve a törvény rendeleteinek megfelel, felperest terheli a megtámadás alapjául vett ténykörülményeknek bizonyítása, jelen esetben azonban felperes azt, hogy a végrendelkezésnél a törvény által előirt formaságok meg nem tartattak, nem bizonyította, sőt a tanuk vallomásából azit lehet megállapítani, hogy akkor, midőn örökhagyó végrendelete felolvastatott, azt aláirta és végrendeletének elismerte, mind a négy tanú jelen volt, a végrendelet lényegét pedig ez a cselekmény és nem az intézkedések előadása, s azok irásba foglalása képezi; arra pedig, hogy örökhagyó a végrendelkezésnél az ahhoz megkívántató észbeli képességgel nem bírt volna, a kereset alapítva nincs, de ez meg is van czáfolva. Ennek folytán a végrendelet első része érvényesnek volt kimondandó. Az ugyanabban az okmányban foglalt pótintézkedés azonban az 1876 : XVI. t.-cz. 5. §. kellékeinek nem felel meg, mert abból ki nem tűnik, hogy végrendelkező a tanuk együttes jelenlétében kijelentette volna, hogy az is az ő végrendeletét képezi, hogy azt a tanuk előtt irta alá, vagy aláírását sajátjának ismerte volna. Ebben az intézkedésében tehát a törvény kívánalmainak meg nem felelő végrendelet érvénytelennek volt kimondandó (903. febr. 25 2571/902.).