Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)
270 ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. Végrendeleti 21429. Gyulafehérvári törvényszék: Felperesek keoröklés. resetet inditottak végrendelet érvénytelenítése, valamint a hagyaVégrendelet téki ingóknak olcsó áron lett eladásából keletkezett kár megtérítése megtámadása^^. s (kérték, hogy utóbbi czimen alperes, mint végrendeleti örökös azk °rok\™£y°AOOO korona megfizetésében marasztaltassék el. Felperesek a végsése okából rendelet érvényességét először is azon alapon támadják meg, hogy g ' a törvényben előirt alakiságok a végrendelet létre jövetelekor nem tartattak meg, másodszor azon alapon, hogy az örökhagyó zavart elmeállapotánál fogva nem volt abban a helyzetben, hogy végrendelkezést tehessen. Az első megtámadási alapot illetőleg felperesek tagadták, hogy az örökhagyó négy tanú együttes és folytonos jelenlétében kinyilvánította volna végakaratát, hogy a végrendelet ^tartalma a végrendeleti tanuk előtt felolvastatott s örökhagyó által saját végakaratának ismertetett volna. Majd felhozták, hogy az örökhagyó a végrendeletet visszavontja s igy az érvényét vesztette. Erre nézve 'a*zt adták elő, hogy az örökhagyó állandó üldözési mániában szenvedett, hogy az örökhagyónak a végrendelet tétele előtti és utáni időben tanúsított magaviselete s az 1897. május 25-én bekövetkezett öngyilkossága teljesen alkalmasak annak megállapítására, hogy az örökhagyó a végrendelet tétele idejében az eszének használatától teljesen megfosztva, szabad akaratának elhatározási képességével nem bírt. Alperes kérte a kereset elutasítását azért, mert a perre utasított örökösök nem mind indították meg^ a keresetet, továbbá, mert a végrendeletnek örökhagyó által történt visszavonása nem bir érvénynyel; mert a végrendelet tétele alkalmával a törvényben előirt alakszerűségek betartattak és mert az örökhagyó teljes eszméletnél volt, mikor a végrendeletet elkészitfettie s végül tagadta, hogy örökhagyó öngyilkosság folytán halt volna meg. A bizonyítási eljárás rendjén megállapítást nyert dr. P. M., J. és H. tanuk vallomásaival, hogy az örökhagyó előttük, együttes jelenlétükben kijelentette, hogy a végrendel/et az ő végakaratát tartalmazza, igazolták, hogy ez a végrendelet a tanuk előtt fel is olvastatott, hogy azt örökhagyó sajátkezüleg aláirta s előadták azt is, hogy a 2 ive a végrendeletnek zsinórral összefüzetett s az örökhagyó és két tanú pecsétjével elláttatott. Meg van czáfolva a felperesek azion állítása, hogy a végrendeletet dr. P. mondta volna tollba; ezen utóbbi tollbamondás a záradékra vonatkozik, a mely a végrendeletre rávezetve arról tanúskodik, hogy a fentiek megtörténtek és mivel kétségtelen, hogy az 1876: XVI. t.-cz. 5. és 8. §-aiban előirt alakszerűségek figyelembevételével jött létre a végrendelet, ez alapon nem fosztható meg érvényétől. Nem vesztette el hatályát és érvényét a visszavonás folytán sem, mert a végrendelet visszavonásához ugyanazon kellékek kívántatnak meg, a melyek a végrendelet tételére nézve a törvényben elő vannak szabva. Már pedig a különben is csak másolatban bemutatott visszavonási okirat a törvényes kellékekkel nem bir. Az örökhagyónak elmeállapotát és végrendelkezési képességét illetőleg a következő tények nyertek beigazolást: P. tanú azt adja elő, hogy örökhagyó beszélte neki, hogy ellenségei be akarják zárni s azért szökött meg A-ról N-be; megbízta tanút azzal, hogy papírjait a Wertheimből A.-ra hozza el és hogy győződjék meg ottan, hogy mi történik ellene. Ü., R., S. vallomásaival beigazolva van, hogy örökhagyó A.-n egy este a korcsmában két 5 forintos bankjegyet dobott a földre s a midőn a pinczártől azokat átvette, azt felelte, hogy nem járt pénzzel, Ü. vallomása szerint ugyanakkor több széket tett a fal mellé, levetette a kabátját és mellényét, egy
