Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

240 ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS•t .h^.g^.atfk." fel és pedig tiekintet nélkül arra, hogy a gyógytári tartozás egy Örökösödési részét még neje halála előtt kifizette; mert a per adataiból megállaejaras. pjtható vagyoni helyzeténél fogva felesleges jövedelem felett nem igen t^ }}a^f^\'rendelkezett, alperes jogosítva volt a neje hosszas betegségéből keletmához Köte eze^ rendkivüli kiadásokat a neje által szüleitől kapott vagyon les rész " terhére fedezni; a gyógytári számla kiegyenlítésére fordított összeg erejéig tehát nejének, illetve hagyatékának hitelezőjévé vált. Ugyanily tekintet alá jönnek az 1. b) a. orvosi költség czimén felszámított 140 korona, az 1. c) a. kórházi költség 49 korona 88 fillér, ezen összegeket tehát a. hagyaték terhére szintén meg kellett állapítani azért, mert az orvosi költség, tekintettel a gyógykezelés hosszú tartamára, aránylag úgyis csekély összegben számíttatott fel, a kórházi költség pedig okirattal igazoltatott. Az 1. e) p. alatti betegápolási költség czimén felszámított összegből 48 koronát szintén megállapított a kir, ítélő tábla, mert a fenforgó körülmények tekintetbe vételével hitelt adott F. I. tanú ama vallomásának, hogy az örökhagyó mellett két télen át volt alkalmazva mint betegápoló s ezért havonkint 8 koronát kapott, s ügy két télre, hat hónapra 48 koronát vett fel. A 134 kor. temetésiköltséget s a 100 kor. takarékpénztári tartozást, valamint a 43 kor. illetéktartozást felp. hagyatéki terhül elfogadta. Az elsőbiróság az ellenirat 3. t. a. felszámított 980 koronából hagyatéki teherként 500 koronát megállapított azon alapon, mert V. F. F. vallomása s az általa felmutatott 1000 korona kölcsönről kiállított s örökhagyó és alperes mint adósok által aláirt kölcsön kötelezvény alapján bizonyítottnak vette, hogy e tartozás az örökhagyó és alperes közös adóssága volt. Ezt a rendelkezést a kir. tábla is elfogadta, de e mellett a nevezett tanu által felmutatott 400 korona másik adóslevél alapján ennek a kölcsönnek felét, 200 koronát is megállapította hagyatéki teherként, mert ez a tartozás szintén fennállott az örökhagyó halála idejében s mint a házasság tartama alatt keletkezett adósság, annak daczára is a házastársak közös adósságának volt tekintendő, hogy az adóslevelet, mint kötelezett, csak a férj irta alá, mert örökhagyó és férje közt a házasság tartama alatt teljes vagyonközösség állott fenn s a férj kezelte ugy a házasság tartama alatt szerzett, mint a nejére szüleitől háramlott vagyont is, ilyen körülmények közt pedig ugy a szerzett vagyon, mint a keletkezett adósság a házastársak egymáshoz való viszonyát tekintve, közösnek vélelmezendő, mely vélelemmel szemben felperes azt, hogy alperes a kölcsönöket kizárólag saját czéljaira vette fel, bizonyítani elmulasztotta. A 6. t. a. 2000 korona Sz.-féle kölcsönkövetelésnek fele része fejében a hagyaték ellen felszámított 1000 korona, illetőleg az a körülmény, hogy az adóslevelet csak az alperes irta alá mint adós., a 3. t. a. felszámításra vonatkozólag felhozottak szerint tekintetbe vehető nem lévén, az 1000 korona mint hagyatéki teher az eredeti kötelezvény, nyugta és a hitelező vallomása alapján megállapítandó volt. A 8. t. a. G.-né 1000 korona követelésének fele része fejében felszámított 500 koronát azonban a kir. itélő tábla megállapította hagyatéki teherként, mert az a kérdés, hogy az örökhagyó aláirta-e valóban ezen kölcsönről kiállított s alperes által már előbb aláirt adóslevelet, a fentebb kifejtettek szerint ezen esetben nem bir fontossággal; továbbá, mert alperes ezt a kölcsönt 1898 őszén fizette vissza, minthogy tehát örökhagyó 1898. szeptember 15-én halt el,