Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

IV. Öröklési jog és eljárás. 1. A hagyaték. Örökösödési eljárás. 21373. Curia: A hagyatékhozazörökhagyót illető g iggjS vagy illethető vagyonok tartoznak, az örökhagyó ha- r° .S^?sesi lálesetére kötelezett életbiztosítási összeg azonban j th' f a kezdeményezett javára lévén fizetendő, az nem ^sitásl6 összes biztosított örökhagyó, hanem a kedvezményezett^^ hagya­tulajdonát képezi és mert az a körülmény, hogy az jggj vagyon. életbiztosítási összeg az örökhagyó leltárába fel­vétetett, ezen követelést egymagában hagyatéki va­gyonná nem minősiti; az elsőbiróság tehát helyesen határo­zott, midőn az örökhagyó életbiztosítási kötvényén alapult 4000 ko­rona biztosítási összeget hagyatéki vagyonként meg nem állapította és annak törvényes örökösödés jogczimén átadását mellőzte. A mi pedig azt a vitás kérdést illeti, hogy ez a biztosítási összeg az örök­hagyó kiskorú örökösét, vagy özvegyét, mint kedvezményezettet illeti-e, a ki ezt az összeget a biztosító társulattól a kötvény alapján, melyben kedvezményezettként a kötvény előmutatja lett megnevezve, már fel is vette; ennek az eldöntése perutra tartozik (902. jan. 22. 6369.). 21374. Curia: A másodbiróságnak az örökösödési eljárásnak hivatalból való megindítását mellőző és az örökösödési bizonyítvány kiállításához szükséges eljárás eszközlését elrendelő végzése nem tartozik az 1894: XVI. t.-cz. 124. §-ában felsorolt azon végzések közé, melvek ellen további felfolvamodásnak van helve. '904. szept. 14. 7395.) 21375. Curia: Igaz ugyan, hogy a felebbezési bíróság tényül/lz örökség­állapitotta meg, hogy az igényelt ingók néhai S. P.-né tulajdonát képez- röl való le­tek, a kinek végrendelet hátrahagyása nélkül bekövetkezett halála mondás ha­ntán egyetlen gyermeke maradt, t. i. a végrehajtást szenvedett L. talya. Gy.-né, és azt is megállapította, hogy az utóbbi az örökségről le­mondott. A felebbezési bíróság azonban azt is tényül állapította meg, hogy a végrehajtást szenvedett abból a czélból mondott le az anyja utáni örökösödésről, hogy ezáltal az anyja után hátramaradt ingó­kat a saját hitelezői javára foganatosított végrehajtás alól kivonja. Minthogy pedig a törvénykezési gyakorlat által állandóan követett jogszabály, hogy az örökségről való oly lemondás, mely­nek czélja a kielégítési alapot a lemondó fél hite­lezői elől elvonni, ezekkel szemben hatálylyal nem b i r, a felebbezési bíróság a jogügyletek megtámadását tárgyazó jog­szabályokat helyesen alkalmazta, midőn kiskorú felpereseket kere­setükkel elutasította (902. nov. 4. G. 250.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom