Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)
198 CSALÁDJOG. 1894: XXXI. gyo ni viszonyainak mérlegelésével itéletileg álla-t "cz pittatik meg, akkor a nő nincs elzárva attól, hogy 102. §. a törvényes feltételek fenfor'glása mellett a megideiglenes állapított tartásdíj felemelését utóbb k e r e s c t i 1 e g nőtartás. érvényesíttesse, olyan esetben azonban, midőn egy előző! perben az elváltán élő házasfelek közös akarattal, kölcsönös beleegyezéssel az ideiglenes 'niőtartás összegét bíróság előtt kötött egyességgel határozzák meg, a nő nincsen jogosítva arra, hogy az ekkép egyességileg megállapított tartásdíj felemelését kérhesse, mert az ilyen egyezség azon felül, hogy bírói Ítélet hatályával is bír, magánjogi hatályát sem veszti el, s annak birói uton való megváltoztatását kivéve a tévedést vagy megtévesztést, egyik fél sem kérheti, a jelen esetben pedig már azért sem, mert a birói egyezségben egyik fél sem tartotta fenn a maga részére azt a jogot, hogy a körülmények változatával 1887. év utáni időre a tartásai] felemelését, illetv3 leszállítását vagy a kötelezettség megszüntetését követelhesse. Minthogy ebből kifolyóan a felebbezési bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy felperesnek bírói egyességgel meghatározott havi tartásdíját 4 koronával felemelte; ezekhez képest a felebbezési bíróság ítéletét megváltoztatni, felperest tartásdíj felemelése iránt indított keresetével elutasítani kellett (904. ápr. 16. G. 701/903.). 21297. Curia: Alp.-nek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság jogszabálysértéssel mondotta ki, hogy ő alperes az oka különélésüknek, megállható alappal nem bír. A felebbezési bíróság ítéleti tényállásában megállapította, hogy felperes 1902. november 16-án sérülést szenvedte s hogy közvetlenül ez volt az oka a mostani nejét,, a felperest, ki akkor lelőhaladott terhes állapotban volt, hátba verte ;ugy, hogy ez az orvosi bizonyítványban kitüntetett különélésnek. A felebbezési bíróság megállapította, hogy a korábbi különélést megelőző együttélésük alatt is alperes a felperest szidalmazta, arczulveréssel fenyegette, felperes e miatt gyakran sirt és panaszkodott és hogy alperes az 1902. augusztus 19-ét követő napon felperest szülőihez hazavitte, azzal, hogy felperes neki nem kell. Habár alperesnek ez a sérelmes ténye megbocsátottnak tekintendő is az által, hogy felperes ezek utján alpereshez visszatért és az együttélést folytatta, mégis, midőn az ismét megkezdett együttélés idejében alperes nejével szemben újra sérelmes magaviseletet tanúsított, a különélés okának megállapításánál a korábbi sérelmes magaviselet is megbirálás alá veendő, a felebbezési bíróság tehát a felhozott tényekből helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a peres felek különélésének az alperes sérelmes magaviselete szolgált okul és az anyagi jogszabálynak megfelel az, hogy alperest ennek alapján a felperes részére ideiglenes tartásdíj fizetésére kötelezte. A mi pedig alperesnek a megbocsátásra vonatkozó érvelését illeti, az tekintetbe nem vehető, mert az alperes által felhívott levelezést a házassági életközösség helyreállítása nem követvén, abból a megbocsátásra jogilag következtetni nem lehet (904. ápr. 30. G. 754/903.). 21298. Curia: A felebbezési bíróság ítéleti tényállásából kitűnik, hogy felp. javára férje K. I. ellen egy korábban lefolytatott perben 1900. márczius 18-ától kezdve, ideiglenes nőtartás Ítéltetett meg. Ezt a tartásdijat kéri felperes az alperes ellen, az ennek K. I. által ajándékozott vagyonok erejéig megítéltetni. Azonban a felebbezési bíróság ítéletében elfogadott elsőbirósági ítéleti tényállás szerint K. I. 1901. deczember hó 21. napján meghalt, felperes tehát csak az