Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)
110 KÖTELMI Jüli Bérlet. fenforgásánál pociig a bérlő az idézeti 20. §-a szerint akkor, .1 bérlemény ha a szükséges javítások vagy átalakítások a bírói szemlétől akhatóságá- számítandó 14 nap alatt nem fejezhetők be akképen, hogy a nak megálló- bérlemény attól kezdve teljesen használható legyen, a bérleti pitása. szerződéstői, még ha az meghatározott időtartamra köttetett is, elállhat, és ha a bírói szemle 14 nap alatt be nem fejezhető átalakításokat vagy javításokat állapit meg, a bérlő nem köteles azoknak eszközöltetését bevárni, hanem már maga az a tény, hogy a birói szemle a bérlemény nélkülözhetetlenebb részének javítását vagy átalakítását 14 napnál több időre teszi, elégséges ok a szerződéstől való elállásra. Minthogy azonban a felebbezési bíróság abból a téves szempontból kiindulva, hogy a javítások csak bizonyos mellékhelyiségekre terjedtek és hogy a javitás ideje alatt csupán azok nem voltak használhatók, annak a megállapításába néni bocsátkozott, hogy a szakértői vélemény szerint a javítások mennyi időt vesznek igénybe, e nélkül pedig figyelemmel arra, hogy a tényállásnak oly irányban való vizsgálata, hogy az az ügydöntő körülmények megállapítására nézve teljes és kimeritő-e, mindenkor felülvizsgálat tárgyát képezi, az ügy érdemi eldöntésére nem alkalmas, ennélfogva a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a alapján feloldani stb. (900. szept. 20. T. G. 375.) A bérlő fele- 19651. Curia: .... Alaptalan felperesnek az a panasza lósségc abér-iSí hogy a felebbezési bíróság azt a jogszabályt sértette meg, leményben vé- a mely szerint a Budapest fővárosi lakbérleti szabályrendeletletlenül tör- nek rendelkezései a szerződő felek ellenkező megállapodása tént kárért, esetében nem alkalmazhatók. A szerződés 13. pontja azt tarAblakok be- talmazza, hogy az ablakokért és az ott felsorolt egyéb tárzuzása utczaigyakért, valamint a bérlet tartama alatt netalán eszközlendő tüntetés alkal- javításokért felperes vállalta el a felelősséget. A szerződés mával. 14. pontja pedig azt tartalmazza, hogy az ablakok tükörüvegeit s az ebben a pontban és a megelőző pontban felsorolt egyéb tárgyakat jó karban tartani és a szükséges javításokat saját költségén a tárgyak állagának megsértése nélkül eszközöltetni a bérbevevő felperes tartozik. A szerződés 15. pontjának pedig tartalma az, hogy a bérleti idő lejárta után a bérleti helyiségeket minden tartozékaival együtt teljesen jó karban visszabocsátani a bérlő felperes tartozik. A szerződós 24. pontjában az a megállapodás foglaltatik, hogy az összes helyiségek és ingók tűzkár elleni és az összes tükrök és üvegek törés elleni biztosítását a bérbeadó alperes eszközli, de az összes dijakat bérlő felperes sajátjából fizeti. Végül a szerződós 31. pontjában az nyert megállapítást, hogy a bérleti helyiségben levő ingóknak vagy a helyiségben eszközölt munkálatok és díszítéseknek bármi okból megrongálása vagy megsemmisülése esetében, egyedül a vis major esetét kivéve, a kár egyedül a bérlő felperest terheli. A 24. és 31. pontokban foglalt megállapodásoknak a per eldön-