Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, Mutatók az 1870-1900. kötetekhez (Budapest, 1901)
291 tékeny ingatlanokat juttattak a nélkül, hogy az ekként eszközlött szerzések jogi érvénye bármely oldalról is kérdés tárgyává tétetett volna. Az amortisationalis törvényeknek az 1855. évben kötött, de az ország törvényei közé be nem iktatott concordatum által eltörlésének ténye jogilag nem bírhatott ugyan megszüntető hatálylyal; a hazai törvényeknek 1861. évben történt visszaállításával azonban a holtkézi törvények a visszaállított élő törvények sorába tartozóknak még sem tekinthetők ; mert, a mint ez már fentebb kifejtetett, az ősiség s a királyi jogból folyó háramlási jog eltörlésével megszűntek azok a viszonyok, melyeknek védelme ezeknek a törvényeknek főczélja volt és mert a hatályban fentartott ősiségi nyiltparancs ingatlan javaknak a korábbi hazai jogunk szerint szokásban volt elzálogosítását jövőre jogérvénytelennek nyilvánítván, a telekkönyvi jelzálogrendszer behozatalával az egyházak, egyházi testületek s egyházi személyek is utalva lettek arra, hogy pénzeiket jelzálogi biztosíték mellett helyezzék el; már pedig a jelzálogszerzéshez való kétségbevonhatatlan jogosultságoknak csak ugy van gyakorlati értéke, ha egyúttal azzal a jogositványnyal is birnak, hogy a jelzáloggal terhelt ingatlanokat végrehajtási elárvereztetésük esetében megvehessék, a miből nyilvánvaló, hogy a jelzálogszerzési képesség szoros összefüggésben áll az ingatlanok tulajdonának szerzéséhez való képességgel. Az ekként alakult helyzetnek a hatása alatt képződött 1861. után a telekkönyvi hatóságoknak az a gyakorlata, mely szerint a katholikus egyházak, egyházi testületek s egyházi személyek részéről történt tulajdonszerzések alapján részükre a tulajdonjogot a legfelsőbb jóváhagyás igazolása nélkül is bekebeleztették. A felsőbb bíróságok részéről is helyesnek talált e gyakorlat alapján a katholikus egyházak, testületek s egyházi személyek a legfelsőbb jóváhagyás kieszközlése nélkül jelentékeny értékű ingatlanok telekkönyvi tulajdonosaivá váltak a nélül, hogy ez ellen bármely oldalról is felszólalás történt volna; mely bevégzett tényekkel szemben e tulajdonszerzések érvényessége, az adott viszouyok közt, többé kérdés tárgyává sem tehető. Fordultak elő ugyan esetek, melyekben az illető egyházak s egyházi testületek a részükről kötött jelentékenyebb adásvételi jogügyletek legfelsőbb jóváhagyását kieszközölték; eunek azonban az érvényesség magánjogi kérdésének felvetése nélkül annyiban volt és jelenleg is annyiban van jelentősége, a mennyiben a jóváhagyás iránti kérelem a legfőbb kegyúri jogból, illetve az abban foglalt főfelügyeleti és ellenőrzési jogból folyó szempontokban találja indokát. Végül megjegyeztetik, hogy a jelen határozat csakis a holt kézről szóló törvényeken alapult szerzésképességi hiány megszűnésére vonatkozván, ezzel némely szerzeteknek saját rendszabályaikból vagy egyáltalában a befogadás közjogi hiányából folyó szerzési képtelensége nem érintetik. Kelt Budapesten, a kir. curia polgári szakosztályainak 1896. évi feb. 1. tartott teljes ülésében Hitelesíttetett az ugyanezen évi márcz. hó -J8-án tartott teljes ülésben. 19*
