Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)
358 CSŐDTÖRVÉNY. Csöd- ható. De különben is a szikviz gyártás egy jelentékeny vagyonú törvény, földbirtokosnál, mint a milyen V. Lajos a g) és h) alatt mellé26—37. §§. kelt telekjegyzőkönyvek szerint volt, oly mellékes foglalkozás, a Megtámadási mely nem vonja maga után a kereskedelmi csődre megszabott per. szabályok alkalmazását s igy a fizetések megszüntetése nem szolgálhat alapul a keresetlevélben megjelölt végrehajtás megtámadására. Az elsőbiróság Ítélete ezért s az abban felhozott indokok alapján hagyatott helyben (96. márcz. 16. 786.) — Guria: A kir. ítélőtábla Ítélete a benne felhozott, valamint az elsőbiróság ítéletéből átvett indokok alapján és főleg azért hagyatott helyben; mert az a körülmény, hogy V. Lajos a czégét bejegyeztette, vélelmet állapit ugyan meg arra nézve, hogy kereskedelmi ügyletekkel iparszeraletj foglalkozott: de alperes megczáfolta ez/ a vélelmet . . . tanuk azon vallomásával, hogy V. Lajos a szikvizgyártást sohasem folytatta és gyártelepét eladta, még mielőtt azt üzembe helyezte volna. E szerint helyesen mondották ki az alsóbiróságok, hogy a fizetések megszüntetése jelen esetben nem járt a Cs. T. 27. §. 2. pontjában meghatározott jogkövetkezményekkel. (97. jun. 2. 818/96. v.) 15422. Budapesti tábla: A félülfoglalás a szerzett zálogjog hatályára nézve, az alapíoglalástól önálló jogcselekményt képezvén, ez az alapfoglalás tekintetében támasztott megtámad/isi kereset eldöntés ér el, a csődhitelezökkel szemben hatályra nézve megbiráltnak és az alapfoglálás hatálytalanításával, a felülfoglalás által szerzett zálogjog is hatályon kivül helyezettnek, ez esetben már a felek különbözőségénél fogra is, nem tekinthető, ennélfogva a felülfoglalás által szerzett zálogjog hatálytalanítása iránt támasztott jelen megtámadási kereset, az alapfoglalás által szerzett zálogjog hatálytalannak nyilvánításával, jog szerint még tárgytalanná nem válván, a kereset főtárgyára nézve az elsőbiróság ítéletét megváltoztatni és azt a bíróságot a kereset érdemi megbirálására utasítani kellett. (96. decz. 29. 7763.)— Curia: Hhagyja. (97. jun. 11. 1904.) 15423. Curia: A közadós jogcselekményének a csődmegtámadási jog alapján történt hatálytalansága csupán a csődhitelezők irányában következvén be, az nem érinti a közadósnak a vele közvetlenül szerződő fél irányában fenálló jogviszonyát, ennélfogva a hatálytalanított zálogjog telekkönyvi kitörlésének nem lehet helye, hanem kimondandó a csődhitelezőkkel szemben való hatálytalanságnak feljegyzése a telekkönyvbe és a jelzálog tárgyának a csődtömeg javára való értékesithetése, tekintet nélkül hatálytalanított zálogjogra. (97. szept. 7. I. G. 187.) 15424. Curia: Alaposnak kellett elismerni a 2. r. alperesnek felülvizsgálati kérelmében felhozott azt a panaszát, hogy a felebbezési bíróság őt, az airyagi jogszabályoknak helytelen alkalmazásával kötelezte a néhai H. I. hagyatéki vagyonából kielégített alapítvány részére felvett pénzösszegnek, az utóbb csőd alá került hagyaték csődtömegének leendő visszatérítésére. A felebbezési bíróság által megállapított tényállás szerint, a 2. és