Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

328 VÁLTÓTÖRVÉNY. Váltó- et Wechslerbank". Felperes tagadta, hogy a magyar leszámítoló törvény, és pénzváltóbank telepes volna. A kir. törvényszék telepesnek a 43. §. kibocsátót tekintette, mert a váltón csak egy telepes, vagyis Telepitett csak egy oly személy jelölhető meg érvényesen, a kitől az elváltó bemuta- fogadó helyett fizetés követelhető, a kinél az elfogadó a fizetendő tása. Telepi- pénzösszeg készen tartásáról gondoskodni tartozik és a ki ellen tésből eredő a fizetés hiánya miatt az óvás joghatályosan felvehető s ha kifogások, töhb ily személy volna megjelölve, telepesnék csak az első helyen (82., 93. §.) megnevezett tekintendő. Kitűnik ez a V. T. 24. §-ából, melynek Szükségben ama kitételéből, ha a váltón még kitüntetve nincs, „hogy a fizeutalvány. tés ki által lesz teljesítendő, az intézvényezett az elfogadás al(61. §.) kalmával telepest kijelölni jogosítva van", nyilvánvaló, hogy a fizetésnek az elfogadó helyett való teljesítésére csak egy határo zott személy jelölhető ki. De ez a dolog természetéből is következik, mert a V. T. 24. §-a jogot ad ugyan a kibocsátónak és ha ez azt nem tette, az elfogadónak, telepes, tehát egy fizető személy kijelölésére, de a V. T. szellemével ellenkeznék, ha a" váltóhitelező az elfogadó elleni kereseti jog elvesztésének terhe alatt köteleztetnék, hogy a fizetést az elfogadó helyett nem egy személytől, a telepestől, legyen kénytelen követelni. Az a személy tehát, ki a váltón a fizetés telepitésére másodsorban van megjelölve, nem telepesnek, hanem a mennyiben a fizetés helyén bir lakással, vagy teleppel és a kibocsátó vagy követői által jelöltetett ki, szükségbeli /italványozottnak tekintendő. (V. T. 56. 61. §§.) De hogy ez a kitétel: „im Falle bei der ungarischen Escompte und Wechslerbank" nem is a kibocsátótól és elfogadótól, kik a V. T. 24. §-a szerint egyedül vannak jogosítva a telepes kijelölésére, hanem a magyar leszámítoló és pénzváltóbanktól származik és ennélfogva szükségbeli utalványozásnak tekintendő, az kitűnik onnan, hogy az idézett szavak czimbélyegzővel vannak oda nyomva, ez a czimbélyegző pedig a dolog természeténél fogva csak a magyar leszámitoló és pénzváltóbank birtokában lehetett: ez kitűnik onnan, hogy a váltón forgatóként szereplő magyar leszámitoló és pénzváltóbanknak állott érdekében, hogy a váltó nála fizetés végett bemutattassék, hogy ekként azt beválthassa és ez által az ovatolást és perlést elkerülje. Ezek szerint a kereseti váltó telepese a kibocsátó. Minthogy pedig a kibocsátó és telepes a váltó birtokosa, ennélfogva a kereseti váltót az elfogadó elleni váltókereseti jog fentartására a V. T. 44. §. második bekezdése értelmében a telepesnél fizetés hiány miatt felveendő óvás nem volt szükséges. De az elfogadó elleni váltókereseti jog fentartása végett nem volt szükséges a váltónak fizetés végett a szükségbeli utalványozottnál való bemutatása és a fizetés meg nem történtének óvással való igazolása, mert ennek elmulasztása a V. T. 61. §-a értelmében csak az utalványozó —jelenesetben a leszámitoló és pénzváltóbank — és az ezt követők elleni viszkereset elvesztését vonja maga után, de nem vonja maga után az elfogadó elleni váltókereset elvesztését. — Curia: Felperes a tárgyalás során határozottan tagadta, hogy a kereseti váltó előlap-