Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)

BÜNTETŐTÖRVÉNY. 571 lakatot letörte, a czinterembe behatolt, itt a jelen volt lelkésznek 1878 : V. t. cz„ ismételt kiutasítása és tiltakozása ellenére, Istenkáromlások közt 191. §. a toronyba felment, itt. az egyházi felsőbb hatóságának hatáskö- yallás gya­rében kiadott és kihirdetett rendelete ellenére, harangozni kezdett. ^or^a eHen* sőt azt is kiabálta, h. most ő a pap, s az oda csődült népet a bűncselek­behatolásra felhívta s a harangozást folytatta, a délutáni isteni y' tisztelet mtartását lehetetlenné tette, a helyes gondolkozású köz­ségi lakosok meg kellett b. botránkozzanak s ennélfogva vád­lottnak, s mint még nem is a görög-kath. vallásfelekezet hiveihez tartozó egyénnek, fentebbi eljárása minden esetre botrányt okozó volt; tekintve, miszerint a templom előcsarnoka •— pitvara — s a torony a templomnak kiegészítő része levén, az ezen helyeken elkövetett nyilváncs botrány a Btk. 191. §-ába ütközik. — Cüria: Hhagyja. (93. okt. 17. 2287. XXXVIII. 25.) 14120. Szatmárnémeti tsz.: P. Sándor azért lett vád alá he­lyezve, mert 1894. okt. elején egy vasárnapi napon, midőn Szá­razberek községében a református templomban az istentisztelet tartatott, a templom egyik ablaka alá menvén, ott lábravalóját is leeresztetve, hátuljával a templom íelé fordult és bélszót eresztve azt mondta: „igy szól az orgonátok", a mely cselekedete által állítólag az isteni tiszteletet is mzavarta. (95. jun. 7. 5017.) — Curia: A vádbeli cselekmény nem valamely a vallási szertar­tás alkalmával követtetett el és egymagában ama körülmény folytán, h. a vallási szertartás végzésére rendelt tárgyjói botrá­nyos szavakkal történt gyalázó nyilatkozás idejében a vádlotthoz közel eső templomban isteni tisztelet tartatott, a vádbeli cselek­mény a Btk. 191. §-ában körülirt vétség fogalma alá nem von­ható. A vádlott cselekménye csakis mint Kbtk. 84. §-ába ütköző kihágás mutatkozik bűnvádi beszámítás alá vonhatónak; mint­hogy azonban ezen ügyben 1895. október 30-ika óta a vádlott ellen irányuló birói lépés nem tétetett, ennélfogva a további bűnvádi elj alsóbb bírósági Ítéletek hatályon kívül helye­zése mellett a Kbtk. 31. §-a alapján mszüntetendő volt. (90. nov. 11. 11493 95. B. XXXIII. 13.) 14121. Nagyváradi tábla: Az eljárás adataival bizonyítva van, h. a temetésen több, mint negyven egyén volt jelen, ez a szám a nyilvánosságot megállapítja és miután a halottnak lelkész közbenjöttével egyházi szertaitás szerint való eltemetése a vallás gyakorlatához tartozik és ennek a szertartásnak közbeszólás és nevetgélés által való kigunyolása. valamint keresztnek és egy­házi zászlónak, mint a gör.-kel. hitfelekezet vallási jelvényének botrányos szavakkal való gyalázása oly cselekménynek ismerhető fel. a mely botrányt okozni alkalmas, azért a tábla a tsz. Ítéleté­nek mindkét vádlottra vonatkozóan a bűnösség megállapítását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom