Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)
162 KERESKEDELMI TORVÉNY. 1875: XXXVII. az illetékes tsz. a kültag kérelmére a mérlegnek s egyéb adat. cz. toknak közlését, a társasági könyveknek és iratoknak felmutató. §. tását elrendelheti ugyan, de az erre vonatkozó kérelem előterjesztése Betéti társa- a kereskedelmi eljárás 43. §. c) pontjából kitünöleg perenkivüli nini sa9- tartozik; végre, mert mindezekből folyólag felhivónak, mint kültagnak első sorban a mérlegnek és egyéb adatoknak közlését, a társasági könyvek és iratoknak felmutatását perenkivül kellett volna kérnie, de felhívottól számadást csak másodsorban vagyis abban az esetben volna joga követelni, ha a társasági könyvek és az ezek alapján készült mérleg a kezelésről teljes felvilágosítást nem nyújtanának, már pedig az előbb emiitett jogával felhívott nem élt. számadást tehát ezúttal nem követelhet. (96. szept. 17. 2077/96.) 13538. Debreczeni tábla: Az alp. fővédelmét arra alapítja, h. 154. §. a tervezetben foglalt összegtől eltérőleg az alapszabályok igazoRészvénytár- jasa szerint az alaptőke kisebb összegben állapíttatott meg ; sasag. Rész- továbbá, h. a közgyűlés az aláírás zárhatáridejétől két hó alatt , ,.. össze nem hivatott és meg nem tartatott; végül tagadja, h. az 7 P*$C11 Pn JfÖUPfPi. .,., alaptőke meg volna, illetve aláíratott. A kereskedelmi törv. 154. r ' tsg meg §"a n^deme feltételeket a részvényesek által aláirt részvények nem alakult u^án befizetetlen százalékok követelhetéséhezfeltétlenülmkivánván, a felp. az alp. tagadásával szemben eme körülményeket bizonyítani tartozott. Tekintve azonban, h. a felp. sem azt, h. az alakuló közgyűlésre az aláirás záridejétől két hó alatt az aláírók mhivattak és az alakuló közgyűlés mtartatott, sem azt, h. az alaptöke egészben aláíratott, az alp. tagadásával szemben nem bizonyította, ezek bizonyítása nélkül pedig a további befizetéseket jogosan nem követelheti: őt igazolatlan keresetével elutasítani kellett. (94. nov. 13. 4376/94.) — Curia: Felp. az alp.-töl az általa a B) a. tervezet és aláírási ívben aláirt két részvény hátralékos névértékének befizetését csak ugy követelhetné, ha bizonyítaná, h. a részvénytársaság a tervezetnek mfelelően, az ott mhatározott alaptökével a kereskedelmi törv. 154. §-ában megállapított határidőben megalakult, illetőleg h. az alp. az általa aláirt részvényeket tulajdon és birtokban tartja. Minthogy pedig felp. az alp.-nek ebbeli tagadásával szemben mindeme körülményeket nemcsak, h. nem bizonyította, sőt a bemutatott tervezet és aláaláirási ívből az tűnvén ki, h. a részvények aláírási zárhatárideje 1891. aug. 1-ső napjára tüzetett ki, holott a bemutatott alapszabályok szerint az alakuló közgyűlés csak 1892. jul. 5. tartatott meg, felp.-nek a fent idézett 154. §-ban biztosított követelési jogát meg nem lehetett állapítani és e szerint a másodbiróság helyesen utasította el felp.-t keresetével; miből folyóan a másodbiróság Ítéletét hhagyni kellett. (96. márcz. 4. 85/95. P. XXXII. 7.)