Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)
340 ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. Hagyaték, igazolták s minthogy ennek igazolására az általuk bemutatott két rendbeli Öröklési per. helyhatósági bizonyítvány elégségesnek annyival kevésbé fogadható el, mert előzően hagyatéki eljárás nem tartatván, felp.-ek örökösi minősége az érdekeltek közbejötte mellett lefolytatott bármely hatósági eljárás folyamán elismerve nem lett; s minthogy végül az sem szolgál ennek bizonyítékául, h. a saját személyükben idézett L, II., EL, IV., VII.-, és VlII.-adr. alp.-ek a perben meg nem jelentek s ekként ezek felp.-ek örökösi minőségét elismerték volna és pedig azért nem, mert ezek meg nem jelenésük folytán a prdts 112. §-a értelmében a mjelent ügygondnokok védelméhez csatlakozottaknak tekintendők, ez utóbbiak részéről pedig felp.-ek örökösi minősége kétségbe vonatott : az elsőbiróság Ítélete a per főtárgyára vonatkozóan a felp.-ek örökösi minősége igazolásának elmulasztására, a perköltségre vonatkozóan pedig felp.-ek perveszteségére alapított indokolásánál fogva helybenhagyandó volt. — Curia: Hhagyja indokaiból s azért: mert örökösödési perben, különösen akkor, mikor az a nyilvánkönyvi állapot mváltoztatására is irányozva van, az a körülmény, h. a perben álló felek az örökhagyó jogainak képviseletére hivatva vannak-e ?, nehogy az Ítélettel harmadik perben nem álló személyek jogai érintessenek, hivatalból is vizsgálat tárgyát képezi. Minthogy pedig a perben nincs hitelesen kimutatva, a községi bizonyitványok erre alkalmas bizonyitékot nem képezvén, h. a peres felek néhai Nagy Jánosnak leszármazói s igy törvényes örökösei lennének : a kereset tárgya felett érdemlegesen határozni nem lehet. (94. jun. 5. 6376/93.) Ismeretlen 12775. Curia: Felp. az ismert összes örökösöket névszerint örökösök per- mnevezve, szabályszerűen beidéztette, az ismeretlen örökösök beidézése. beidézésére pedig a hirdetményi eljárást és ügygondnok által való képviseletet kérelmezte. Habár H. Károly egyik örökös a haláleset-felvételi ivben szintén ismert örökösnek van feltüntetve és igy mint ilyen saját kezéhez volt volna perbe idézendő : tekintve azonban, h. nevezett állítólag Chicagóban tartózkodik és ekként az sem bizonyos, h. nevezettnek tartózkodási helye, helyesebben lakhelye Chicago volna : tekintve, h. nevezett mint biztos és állandó lakhelylyel nem biró ismeretlen tartózkodásunak tekintendő, hogy tehát az ismeretlen örökösök részére kirendelt ügygondnoknak képviselete ő reá is kihat : nevezett örökösnek perbevonása és a perben képviseltetése szabályszerűnek lévén elfogadandó, az alsóbiróságok Ítéletét mváltoztatni és a valamennyi örökösre nézve elbirálhatónak tekintendő kereset érdeme felett az eljárt kir. törvényszéket érdemi ítélet hozatára utasítani kellett. (96. jan. 29. 270/94.) 12776. Curia: Felp. (kincstár) keresetében a J. F. hagyatékához tartozó ingatlanokra szállományi jogczimen támasztott