Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)

86 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. Kereskedelmi ben törvényszerű ítélet hozatalára utasítani kellett. — Curia: Elhagyja, törvény. (93. márcz. 14. 248.) 345. §. 1543. Kassai tábla: A kir. ítélő tábla az elsőbiróság ítéletét ineg­Az átvételre változtatja és alp.-t végrehajtás terhével feltétlenül kötelezi arra, hogy valókötelezett- felp.-nek 25 frt 36 kr. tőkét, ennek 1890. jan. 19-től számítandó kamatait seg. 8 nap alatt fizessen. Ind.: Azon idő, mely alatt a rendelkezésre bocsátás joghatálylyal eszközölhető, nem attól az időponttól számítandó, mikor a vevő a küldeményt a fuvarozótól tényleg átveszi, hanem a K. T. 345. §-a értel­mében a dolog természetéhez képest is, azon időponttól, midőn a küldemény­nek a megérkeztéről vevő értesítve lett s igy azon helyzetbe jutott, h. az áru­val rendelkezhetik. Minthogy pedig a fenforgó esetben a bucáci vasút állomásfőnökének a 2. NB. a. igazolványa szerint a neki felp. által kül­dött bornak a bucáci vasúti állomáson, tehát az alp. akkori lakhelyén levő vasúti állomáson 1889. aug. 27-én történt megérkezéséről még ugyan­azon napon posta utján értesíttetett s igy tekintettel arra, h. a postai kézbesítés helyben volt eszközlendő, a rendes körülmények közötr, fel­tehető, h. az értesítést (avisót) már 1889. aug. 28-án, de mindenesetre legfeljebb két-három nappal később mkapta s ekként már akkor abban a helyzetben volt, h. a neki küldött bort átvehesse.' ennélfogva a bornak az alp. részéről a 3. NB. a levelezőlapból kitünőleg, de saját beismerése szerint is, csak 1889. okt. 7-én, vagyis a vasúti értesítés vétele után majdnem hat hét múlva eszközlött rendelkezésre bocsátása a K. T. M46. §-a értelmében elkésettnek akkor is tekintendő, ha figyelembe vétetik,, h. rendes üzleti kezelés mellett és a más helyről küldött bornak meg­vizsgálása végett annak megülepedése bevárandó, mivel köztudomású dolog, hogy a bor megülepedésére két-három hétnél több idő nem szük­séges. Ekként a rendelkezésre bocsátás joghatálylyal nem birván, még ha való volna is, h. a bor a törvényes kellékekkel nem birt, alp. a szer­ződéstől vissza nem léphet, hanem a nem kifogásoltnak tekintendő árut mtartani és vételárát felperesnek mfizetni tartozik ; minélfogva alp.-t a, kereseti összegben, ennek kamataiban feltétlenül marasztalni kellett. — Curia: Hhagyja. (93. márcz. 29. 13.) 1544. Pozsonyi tábla: Az elsőbiróság ítéletét mváltoztatja és egye­temlegesen kötelezi alp.-eket, h. a keresetbe vett tőkét felp.-nek meg­fizessék. Ind.: A C. a. csatolt, nem kifogásolt kötlevéllel igazolva van, h. alperesek 1891. évi febr., márcz., ápr. és máj. hónapokban havon­kint 4, összesen 16 hordó szesznek részletekben való szállítására kötelez­ték magukat felp. irányában, a részletenkint szállítandó szesznek min­denkor az átadás napján, bécsi „Neue Ereié Presse" czimü napilapban közlött piaczi árnál 25 krral magasabb összegben megállapított vétel­árért. A felek beismerésével az is igazoltatik, h. öt hordó szesznek felp. által leendő átvételét a felek kölcsönösen elhalasztották, és hogy ez az öt hordó szesz 1891. évi jun. 16-án vétetett át és h. ennek vételára a felek által meg­jelölt napilapnak nem az átvételnapján (jun. 16-án),hanem május 30-án meg­jelent példányában közlött tőzsdei árjegyzék alapján számíttatott ki, mely 11 frt 05 kr. többlet eltérést eredményezett, mivel a szesznek tőzsdei ára, a nevezett lap közlése szerint május 30-án 50 krral drágább volt, mint jun. 16-án, a mikor az átvétel teljesíttetett. A hátralékos öt hordó szesz átvételének jun. 16-ára történt elhalasztása a dolog természete szerint egyedül

Next

/
Oldalképek
Tartalom