Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)

82 K E RESKEDELMI TÖRVÉ N Y. Kereskedelmi áruknak fp. részéről történendő egyidejüleges kiszolgáltatása mellet fp.-nek törvény. 8 nap alatt s vhajtás terhe mellett fizessen meg: tnd.: Álp. beismerte, h. 345. §. az A. alatti árukat megrendelte ; az a kifogása pedig, h. fp. az árukat az Az átvételre °' alp. — részére meg nem küldötte, azért nem volt figyelembe vehető, valókötelezett- mért fp. a valódiságukra és tartalmukra .nézve nem kifogásolt C. és />. a-i sójr. levelező-lapokkal beigazolta, h. alp, a már mkötött ügylettől elállani kívánt 8 igy- fp. nem tartozott az árukat alp.-nek, kiről tudta, h. azokat átvenni nem fogja, elküldeni; mert alp. azon további kifogása sem volt figyelembe vehető, h. az áru megállapodás szerint csak 1890. szépti végén volt szállí­tandó s a vételár 6 hónap múlva lett volna fizetendő ; az ezen irányban kínált főeskü alkalmazása és a felhívott S. J. tanú kihallgatása tehát mel­lőzendő volt, mivel ha beigazoltatnék is az a körülmény, mit fp. bizonyí­tani kiván, akkor se volt joga alp.-nek a már m.-kötött vételi ügylettől tör­vényes ok nélkül elállani, különben azt az időpontot, a melytől a vételár míizetésóre szóló hat hónap számítandó volná, kifogásában meg se jelölte ; mert ha létrejött volna is az alp. által vitatott megállapodás, ezt alp. az áruk átvételének helyes ok nélkül való mtagadása által maga hatályon kivül helyezte ; mert az áruk vételárának mennyisége s a kamatfizetési kötelezett­ség ellen alp. ki nem tett. — Curia : A m.-foku bíróságnak Ítélete, amenyi­ben ajp. 34 frt tőkének, ennek t£9-1 márczius 1-től kezdődő időre járó 6% kamatának megfizetésére köteleztetett,hhagyatik ; a kereseti tőke után 1890. július 4-től 1891 márczius l-ig terjedő időre eső kamatkövetelésre nézve azonban mváltoztatik s az 1890. július 4-től 1890. szeptember l-ig terjedő időre fp. a kamatkövetetésre irányuló keresetével elutasittatik : az 1890. évi szeptember 1-től 1891. márczius 1-igferjedő időre pedig alp. csakis az esetre tartozik 8 nap alatt, különbeni vhajtás terhe mellett, a 6% kamatot meg­fizetni, ha fp. a neki Gr. J. utazója személyében ezennel megítélt főesküt leteszi arra: ,.h. a keresethez A. a. mellékelt számlában mjelölt áruknak megrendelésekor nem egyezett bele abba, h. az áruk vételárát alp. azok át­vétele után 6 hónap múlva fizesse meg." Köteles fp. ezen főeskü letétele iránti készségét ezen ítélet kézbesítése után 3 nap alatt a bíróságnál be­jelenteni s a kitűzendő határnapon a főesküt G. J. személyében letenni, mert ellenesetben a kereseti tőke után 1890. szejjtember 1-től 1891. márcz. l-igterjedő időre kamatkövetelés iránti keresetével is elutasittatik. A m.-foku bíróság ítéletének az az intézkedése, a melylyel alp.-nek fizetési kötelezett­sége az áruknak részére leendő egyidejüleges kiszolgáltatása mellett mon­datott ki, mellőztetik, Ind.: Helyesen mondotta ki a m.-foku bíróság ítéleté­nek vonatkozó indokolásában azt, h. miután alp. fp.-hez C. és D. alatt intézett leveleiben már előre kijelentette, hogy a Megrendelt árukat át nem veszi, fp. az árukat mégis szállítani s azokat alp.-nek újból megajánlani kö­teles nem volt, és az alp., a ki a maga részéről a szerződés teljesítését már előre mtagadta, azt, h. fp. az árukat nem szállitván, a szerződést szintén nem teljesítette, azért sem vetheti ellen, mert fp. a per rendén is kijelen­tette, h. az át nem vett áruk nála alp. rendelkezésére állanak, s ily módon az áruk kiszolgáltatása iránti készségének kétségtelen tanújelét adta. Az áru át vételének mtagadásával aszerződéstől önkényszerüen ellátott alp.-tőlpedig fp. a keresk. tvény 322. §-a értelmében a szerződés teljesítéseként a meg­rendelt árak vételárát joggal követelheti s fp.-nek az a joga. h. alp.-nek szer­ződésszegese folytán alp.-töl a szerződésszerű kötelezettségének teljesítését kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom