Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
BŰNVÁDI ELJÁRÁS. 531 A tábla Ítélete indokának azon tételében, mejy a cselekmény idejéből Bűnvádi eljáront valószinütlenségre vonatkozik, s mely szerint azért volna „valószi- rá8. nütlen" vádlottak bűnössége, mert előbb késtek, később pedig siettek a Beismerés, kivitellel: ezen érvben egy indifferens körülménynek valószinütlenségi indokká emelkedését látja a Curia. Hogy miért nem mentek vádlottak az elhatározott agyonlövést vhajtani, mielőtt még B. János a lesre elindult ? és h. miért siettek az oda menetellel, miután kiszemelt áldozatuk a lesből visszajött ? e kérdéseknek ugy felvetésében, valamint esetleges * megoldásában is nélkülözi a Curia a relevantiát. A legtöbb, a legvegyületesebb indok foroghatott fenn ugy a cselekmény véghezvitelének azon időre kitűzésénél, midőn B. a lesből visszajön, valamint a siettetésre, ha ugyan ilyen a tettesekre vonatkozólag meg lenne állapítva, midőn már B. visszajött. E kérdésekre mint teljesen indifferensekre a vizsgálat ki sem terjesztetett, ezek, a mint bármely alakban megfejtve mitsem bizonyítanak, ugy meg sem fejtve, vagy meg sem érintve, mitsem gyengítenék. Hogy a két tettes az első lövések elsütésekor nem jól talált, s h. ezen lövések az áldozatnak csupán ujjait horzsolták, ezen körülmény is a valószinütlenségi okok között hozatik fel, holott az eg3rszerü mfejtést a tapasztalás közel fekvőnek igazolja. A gyilkosok lelkiismerete, a rettenetes bűn elkövetése alatt legtöbbnyire nyugtalan, ingerült hullámzásokban hányatik, idegeik zajongnak, lényük, kezük remeg, ha tehát ily lelki állapotban irányzott lövésük nem találja czélját; ebben nincs semmi feltűnő, ez a merénylet elkövetése ellen alapot nem nyújt. Nem állapítja meg a valószínűtlenségét, sőt nem is járul ennek megállapításához a tábla ítélete indokaiban felhozott azon körülmény, h. mig P. Péter és P. József azt állították, h. P. Péter közvetlen közelről lőtt a földre leszorított B. Jánosra, addig a szemlét teljesítő szakértők a lövést két méternyi távolságra történhetettnek állítják. Az első tekintetre látható ugyanis, h. P.-ék állítása apodictikus, positiv állítás oly cselekedetről, a melyet az egyik maga vitt véghez s a melynek véghezvitelénél a másik személyesen jelen volt; a szakértők állítása pedig csakis vélemény, melyet ők az általuk nem látott cselekedet későbbi nyomainak észleletéből származtatnak s melyre vonatkozólag ők nem is apodictikus positivitást, hanem csakis lehetőséget állítanak fel. Ha tehát a kettő között csakugyan volna ellenmondás : ennek a bizonyítékok concludentiájának megállapítására vagy gyengítésére és a bűnösség megítélésére nem lehetne befolyása. De egyébiránt nincs is ellenmondás; mert ha két lépésnyi távolságra lehetett intézve a lövés : ez is „közelről" kellett intézve lennie, ugy azok, a kik annak véghezvitelével vádoltatnak, és azok is, a kik lövésre vonatkozólag véleményt adtak, egyaránt egyetértenek ; valamint másrészről „közvetlen közelről" intézettnek tekintendő a lövés akkor is, ha az egy lépésről intéztetett, éppen ugy mintha a cső az áldozatnak nyaka elé tartatott. Nincs tehát semmi ok, ezen mathematikai pontossággal meg nem határozható, de tényleges divcrgentiát fel nem tüntető körülményben kiegyenlithetlen ellenraondásra következtetni. De felmerül ezen adatnál oly nyomatékos körülmény, melyet a tábla figyelmen kivül hagyott s mely igen alkalmas arra: h. a feltevés és valószinütlenségi következtetés ellen alapot nyújtson. Vádlottak és a szakértők is azt állítják, h. a lövés revolverből lövetett ki, és h. B. János nyaka hátulról lövetett