Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1894)

ÖRÖKLÉSI JOG-ÉS ELJÁRÁS. 249 ban foglalő végrendeletet aláírták; s minth. valamely okiratnak aláírása Végrendeleti annak bizonyításául történik, h. az aláírás felett irt szöveg tartalma a való- öröklés. Ságnak mfelel, a végrendelet utolsó pontjában foglalt tények mtörténte a Az 1876: tanuk aláírásával bizonyítva van. Az 1888. évi szept. 30-án kelt végrende- XVI. t.-cz. létből tehát magából kitűnik, h. az az 1H76 : XVI. t.-cz. 5. §-ában mszabott alapján ajkúkellékeknek mfelel: felp.-nek azt az állítását pedig; h. örökhagó ezen vóg-tott végrendei'eiideletet sajátkezüleg alá nem irta, továbbá, b. ezen végrendelet alkotása- letek alaki krtfcor sem az örökhagyó végrendelkezésre képes állapotában nem volt, sem a lékei. tanuk együttesen jelen nem voltak, a felp. által felhívott tanuk mezáfolták. Az 1888. évi szept, hó 15-én kelt végrendelet szövegében ellenben nem foglaltatik benn az, h. örökliagyó ezen végrendeletet a tanuk jelenlétében irta alá, vagy ismerte be annak általa történt aláírását. E szerint az örökhagyó akaratának valósága a tanuk által a végrendeleten annak aláírásával bizonyítva nincs ; ez a hiány pedig az 1876 : évi XVI. t.-cz. 5. §-a értelmében a tanuk vallomásaival nem pótolható. Az 1888. évi szept. 15-én kelt végrendelet tehát az 1876 : XVI. t.-cz. 5. §-ában mszbott alaki kellékeknek meg nem felelvén, azt érvénytelennek kellett kimondani. (93. márcz. 22. 412.'! 92. P. XXVI. 9.) 386. Cur'ui: Az 1876: XVI. t.-cz. 5. §. értelmében az Írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez mkivántatik, h. a végrendelkező a tanuk előtt szóval kijelentse, h. az okirat az ő végrendeletét tartalmazza és azt, h. az mtörtént, a tanuk magán az okiraton bizonyítsák. A kérdéses végrendeleten azonban a tanuk által nincs bizonyítva az, h. előttük a végrendelkező ezt a kijelentést szóval mtette, sőt K. J. és T. L. végrendeleti tanuk vallomásai azt bizonyítják, h. a végrendelkező a végrendelet felolvasása után semmi szóbeli kijelentést m-m tett, hanem pusztán a fejével bólintott, a fejbőlintást pedig a törve'ny által mkivánt szóbeli kijelentesnek tekintem nem lehet. (92. decz. 29. 3242.) 387. Kolozsvári tábla: Az e.-bíróság ítéletét a kereset főtárgyára Szóbeli mnvonatkozó részében mváltoztatja és felp.-t keresetével egészben elutasítja, 9^n végrendestb. stb. Ind.: Felp. keresetét az 1887. szept. 10-ig R. János törvényes let. örökösei ellen az iránt indította, h. utóbbinak a nevezett örökhagyó által 1887. aug. 23-án tett állítólagos szóbeli végrendelet érvényességének elismerésére és ennek következményeképpen a nagyszebeni kir. tszék mint hagyatéki bíróságnak 1627/889. és 2630/399. számú végzései szerint az alp.-ek részére bíróilag átadott hagyatéki vagyonhoz tartozó kistoronyi 285. számú tjkvben AI. 1—2. r. sz. a,, a 728. tjkvben A+l., 7., 9. r. sz. a. és a 986. sz. tjkvben A-4-2. r. sz. a. bejegyzett ingatlanokra nézve. fp. tj( Ion jogának elismerésére és az ingatlanok átadására köteleztessenek. Felp. a végrendelet tekintetében a G. János, L. György és Th. András tanuk egybehangzó vallomásaival perrendszerüen bizonyította ugyan, h. örökhagyó halála előtt 14 nappal a nevezett és az időközben elhalt H. Mátyás mint felhívott végrendeleti tanuk együttes jelenlétében szóval végakaratát akként nyilvánította, h. a jelzett házát és szántóföldjeit halála esetére unokájának, a kiskorú R. Jánosnak hagyja. Mindamellett azonban az örökhagyó ama végintézkedésének, mint szóbeli végrendeletnek érvényes voltát elismerni nem' lehetett, mert alp.-ek tagadásával szemben nincs bebizonyítva, h. a végrendelet alkotásánál a szóbeli végrendelet érvényességéhez mkivántató minden formaságok mtartattak, s h. az állítólagos