Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

ÖRÖKLÉSI JOG. 159 J. Annát, jelen perbeli alp.-eket, nevezte ki örökösükül, ki nem jelentette s Végrendeleti általában a végrendeletnek alp.-ekre vonatkozó tartalmáról emlités sem öröklés tétetett; tek., h. ezek szerint az A. alatti végrendelet a 10. §-ban mkivánt A Végrendelet kellékeknek meg nem felel, ugyanazért azt érvénytelennek kimondani kellett, alaki kellékei. (87. nov. 8. 3812. Dt. XX. 9.) 1876: XVI. t. 2. Curia: Mindazonáltal alp.-ek kifogásának s viszonkeresetének helyt ez. 10. §. adni nem lehetett, mert a végrendelet 6. pontjának az 1876 : XVI. t.-cz. 5. és 10. §-ai alapján vitatott érvénytelenségét kimutatniok nem sikerült. Ugyanis : Az idézett t.-cz. 10. §-a a), b) és c) pontjaiban felsorolt kellékek a vé<irendeleti intézkedés érvényességének nem együttes, hanem vagylagos előfeltételeit képezik. Erre nézve az, h. a mondott §. az a) b) c) pontokat megelőzőleg nem eseteket, hanem esetet emlit, nem bir semmi jelentőséggel, mert nyilvánvaló, h. a törvény e szavakkal: »csak a következő esetben részesülhetnek« nem akart egyebet kifejezni, mint azt, h. »csak akkor részesülhetnek*. — Az A. pont önálló kellékül szabja meg azt, h. a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét önkezűleg irja le; a következő b) pont pedig ismét önállóan, önálló kellékül szabja meg azt. h. a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét külön önkezűleg irja alá. Ez utóbbi pont feltételezi, h. az illető szöveg nem önkezűleg Íratott s alp.-ek magyarázata mellett a b) pont ellenkezésben állana az a) ponttal. Fel kell tenni, h. ha a törvény az önkezű irást és aláirást együttes feltételül akarta volna kikötni, ezt nem két egymástól elválasztott pontban, hanem magában az a) pontban fejezte volna ki azon egyszerű toldalékkal: »és aláirta*, mint a h. tette azt az 1., 23. és 32. §§-ban. De eloszlat e tekintetben minden kétséget a c) pont. mely szól arról az esetről, midőn a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét »a végrendelet szövegébe avagy záradékába önkezűleg irt nyilatkozattal, vagy a végrendeletnél jelen volt tanuk előtt a végrendelkezéskor élőszóval tett nyilatkozattal külön megerősítette«. Világos, h. itt a törvény feltételezte azt az esetet, midőn a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét sem nem irta le, sem nem irta alá önkezűleg; mert ha ezt a végrendelkező az a) és 6) pontok szerint egyszer már megtette : a törvény semmi esetre sem kivánhatta tőle feleslegül, h. azt a végrendelet szövegében vagy záradékában még egyszer tegye meg. És a végrendeleti tanuk előtt élő szóval teendő nyilatkozatot a törvény nyilvánvalóan csak azon esetben követeli, midőn a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét sem nem irta le önkezűleg, sem nem irta külön alá, sem pedig azt a szövegbe vagy záradékba önkezűleg irt nyilatkozattal külön meg nem erősitette. Nem zárja ki e szerint az 1876 : XVI. t.-cz. 10. §-a ínég azt sem, h. a végrendelet irója a végrendeletileg neki szánt kedvezményben részesülhessen akkor is, ha a végrendelkező irni s olvasni nem tud, de a végrendelet irója javára tett intézkedését a tanuk előtt élő szóval külön megerősitette. (89. ápr. 17. 1076. Dt. XX. 66.) 1. Curia: Ha a végrendeleti tanuk egyike a szóbeli végrendelkezésnek Szóbeli maa végrendelkező által tett kijelentése után érkezett és az irásba foglalt vég- gánvégrendeakaratot a tanuk egyike előtte felolvasta ugyan, de a végrendelkező a maga let. (1876: akaratát mind a négy tanúnak együttes jelenlétében egész terjedelmében XVI t.-cz. 15 élő szóval nem ismételte, a megtámadott végrendelet érvénytelennek mon- — 20. §§.) dandó ki. (85. okt. 29. 2475. Dt. XIII. 194.) 2. Curia: Habár a B. alatti okirat másnak, mint az örökhagyó által