Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)
[. VAGYONJOG. 49 és czéljából folyik De a közjó fentartásához és előmozdításához minden Kisajátítás, egyes állampolgár csak aránylag tartozik hozzájárulni. Egyeseknek a vágyónál nem követelheti az állam áldozatul, ingyen, a többiek javára. Tartozik ehhez képest mindenki ;t maga vagyonát, ha ezt a közérdek kívánja, átengedni az államnak, de ugy, hogy ez által vagyoni hátrányi ne szenvedj< a. Ez pedig csak kártalanítás mellel! eszközölhető. A kártalanítás elve bcnlbglallalik hazai jogunkban, a melyen mindenütt végig vonul, a legrégibb kortól a legújabb időkig, a magán vagyoni jogok lisztelele. A kir. adománylevél és a privilégium joghatályát a szokásos záradékban: »salvo jure alineo attól feltételezte, hogy az mások jpgál ne sértse. Az 1836. évi 25. és 26. t.-cz. 3. s illetve 6. §-a, valamin! az 1840: X. t.-cz. 9. §-a is, a közérdekből igénybe vett magánvagyonért birói uton megállapítandó teljes és tökéletes kártalanítást rendeltek, a hétszemélyes tábláig használható jogorvoslat megengedése mellett, hasonlóan az 1848. évi törvényhozás a IX. t.-cz. 1. §-ában a magánföldesurak kármentesítését biztosította a megszüntetett urbériségekért. Az ujabb törvények közül pedig az 1868. évi LV. t.-cz. Y. fejezete, az 1881. évi XL1. t.-cz. II. fejezete, az 1884. évi XXVIII. t.-cz. 36. §-a és az 1885. évi XXIII. t.-cz. 170. és 171. §-ai határozottan intézkednek a kártalanítás.iránt. A mi már most a révvámjogot különösen illeti, ez, mint kir. privilégiumon alapuló adásvételnek, haszonbérletnek és öröklésnek is tárgyául szolgáló javadalom, szintén a szerzett vagyoni jogok oltalma alatt áll. Erejét és terjedelmét meghatározta a H. K. II. r. 10. czime akként, hogy egy mértföldnyi távolságra kizárólagos jogot képez és egy mértföldön belül hasonló révvámjog másnak csak akkor adományozható, ha ez a korábbi javadalomnak nevezetes ártalmára nem lesz. Az 1723. évi XV. t.-cz. (de siccis et non necessariis etiam lluvialibus teloniis tollendis) csak a száraz és ez okból nem szükséges vámok megszüntetése iránt intézkedik, a midőn oltalmába veszi az adóköteleseket azok ellen, kik vámot szedtek oly helyeken is, hol az elemek szükségtelenné tették a hidat, töltést vagy révet s a hol a vámjog tulajdonosát fentartási költségek többé már nem terhelték. Oly ténykedésre azonban, a mely által a révjog értéktelenné válik és így a tulajdonos a maga javadalmát elveszti, az idézett törvényczikk senkit, még az államot sem jogosította fel ugy, hogy a magánvagyont kártalanítás nélkül megsemmisíthesse, mert az állam ezen ténye jogtalanságot s következve kártérítési kötelezettséget foglalna magában. És áll hazai jogunk szerint az is, hogy az örökös és feltétlen kir. privilégiumok visszavonhatok nem voltak ; törvény pedig a révvámjogokat nem szüntette meg. Sőt ujabb kisajátítási törvényünk, az 1881: XLI. t.-cz. is, 14. §-ában a révvámjogot kifejezetten ugy sorolja elő, mint a kisajátítás tárgyát. A kártalanítás összegének meghatározására pedig az idézett törvény 23. és 25. §-ai szolgálnak irányadóul. Ezek szerint az állam egy törvényesen fennálló rév közelében, nevezetesen egy mértföldön belül, csak a révtulajdonos kártalanítása mellett építhet hidat és ha e hídon át ingyen enged is mindenkinek szabad közlekedést: ez nem szünteti meg kártalanítási kötelezettségét. Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári szakosztályainak 1888. máj. 4. tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az 188S. máj. 18. tartott teljes ülésében. (40. sz. döntvény az 1752/88. számhoz.) • '• §§II. 1. Curia: Mindkét alsóbirósági határozat részben mváltoztatik stb. •' sza^rtblc Indokok: A kisajátítási eljárást szabályozó 1881 : XLI. t.-cz. 23. g-ának azon véleményének ntézkeclésével, hogy a kisajátítás valódi és teljes kártalanítás mellett esz- figyelmen kiMárkus. Felsőbíróság! határozatok. vili hagyása.
