Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1907)

78 Büntetőjogi Döntvénytár. ségi ok fenforgásának megállapítására szolgáltatott okot, midőn a vád alapjául szolgáló tettet N. J. irányában bűncselekménynek állapította meg. Elutasítandó volt a semmiségi panasz a BP. 385. §• 3. pontjára alapított részében is azért, mert a Btk. 92. §-ának alkalmazására a feltételek hiányzanak. Ugyanis az eny­hítőnek elfogadott az az egyedül álló körülmény, hogy N. J. bün­tetlen előéletű, a 92. §-ában foglalt szabály szerint a büntetés rendkivüli enyhítésére, t. i. arra, hogy fogház helyett pénzbün­tetés alkalmaztassák, kellő indokul nem szolgál. 47­Vádlott oly pálinkafőzőüstöt adott el réz gyanánt suly szerint, melyet láthatlanul a réznél súlyosabb, de olcsóbb ólommal tömött volt ki. Ez a tényállás megállapítja a csa­lás fogalmát. — Vádlottnak az a ténye, mely szerint a 34652/84. B. M. rendeletben foglalt rendelkezések ellenére a pálinkafőző-készülékekben nagyobb mennyiségű ólmot oly módon alkalmazott, hogy az előállított pálinkába a le­párolás közben ólom jutott és a pálinka élvezete folytán 20 ember 8 napon tul terjedő egészségháboritást szenve­dett, a Btk. 310. §. tényálladékát meriti ki. (Curia 1906 január 31. 1001/906. sz. a. II. B.) A kir. Curia: A semmiségi panaszok a BP. 385. §. a) és bJ pontjaira alapított részében, valamint a BP. 385. §. 3. pontjára alapított részében is elutasittatnak. indokok: A kir. tábla által elfogadott tények szerint vádlott Sz. V. a J. V.-nek 1892-ben azon czélból, hogy magának jogta­lan vagyoni hasznot szerezzen, oly pálinkafőzőüstöt adott el réz gyanánt suly szerint, melyet láthatatlanul, tehát ravasz fondor­lattal a réznél súlyosabb, de olcsóbb ólommal tömött volt ki s így azt tévedésbe ejtve, annak vagyoni kárt okozott, továbbá: vádlott a 34652/84. B. M. rendeletben foglalt rendelkezések el­lenére a pálinkafőző-készülékben nagyobb mennyiségű ólmot oly módon alkalmazott, hogy az előállított pálinkába a lepárolás köz­ben ólom jutott és a pálinka élvezete folytán 20 ember 8 napon tul terjedő egészségháboritást szenvedett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom