Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1905)
33 (Curia 1903 május 26. 4847/903. sz. a.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: A kir. tábla Ítélete ellen a vádlott a BP. 385. §. 1. c) pontja alapján nyilvánvalóan amiatt jelentett be semmiségi panaszt, mert a terhére rótt lopás elkövetésekor beszámithatlan részeg állapotban volt. Ezt a semmiségi panaszt azonban, mint alaptalant, a BP. 437. §. 4. bekezdése értelmében elutasítani kellett, mert a kir. Curia határozatát az idézett §. 1. bekezdése szerint a kir. tábla által valóknak elfogadott tényekre köteles alapítani, a kir. tábla pedigr a valóknak elfogadott azokból a tényekből, hogy a vádlott a sértettnek udvarába a bezárt kapun mászott át ; hogy egy rosz létra felhasználásával egy 3 méter magasságában kezdődő padlásra ment fel, hogy a vádlott a sértettnek padlásán el nem aludt, bár ott órákig időzött, hanem már kora hajnalban megkísérelte a menekülést, és hogy ez alkalommal oly gyorsan futott, hogy letartóztatása csak több egyén közreműködésével volt eszközölhető, helyesen vonta le azt a következtetést, hogy vádlott a terhére rótt lopás elkövetésekor az öntudatlanságig részeg állapotban nem volt, s ekként a Btk. 76. §-ában meghatározott, a beszámithatóságot kizáró ok nem forogván fen, a kir. tábla ebben a kérdésben a Btk.-nek megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen. ¥ ¥ = Ugyanígy a Büntetőjogi Dtdr II. k. 177. lapján közölt esetben. 29. A kir. itélő táblának az a ténymegállapítása, hogy vádlott a sértett ellen folyamatban volt bűnügy tárgyalását és ama bűnügyben kelt ítéletet hív szellemben közölte, a kir. Curia által valónak fogadandó el. (Curia 1903 június 3 5095 903. sz. a.) A m. kir. Curia : A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: A főmagánvádló képviselője a BP. 385. § 1. aj pontja alapján jelentett be semmiségi panaszt a kir. tábla ítélete Büntetőjogi Döntvénytár. IV. 3