Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1905)

20 i8. Elutasittatott a tanuk meg nem esketése miatt bejelentett semmiségi panasz, mert a kir. Curia ugy találta, hogy az illető tanuk vallomása az Ítéletre befolyással nem lehetett, s igy a panaszolt sérelem a védelem érdekét nem sérti. (Curia 1903 május 13. 4340/903. sz. a.) A m. kir. Curia: A védő és vádlott semmiségi panaszának az a része, mely a BP. 385. §-ának 1. aj és bj pontjaira van alapítva, visszautasittatik ; a semmiségi panasz többi része pedie elutasittatik. Indokok: A vádlott védője az esküdtbirósági főtárgyalás folyamán alaki okból jelentett be semmiségi panaszt azért, mert Sz. J., K. B. és M. D. tanuk megesketése a kir. ügyész indítványához képest, de a védő indítványa ellenére mellőztetett s ezt a. panaszát az ítélet kihirdetése alkalmával is fentartotta. Minthogy azonban a tanuk egyike sem ténytanu, az az egyik sem tett közvetlen bizonyságot arról, hogy néhai D. L -t ki bántalmazta, sőt K. B., M. B. csak egy másik tanúnak D. B. csak bíróságon kívül tett nyilatkozataira vonatkozóan tettek vallomásokat, melyek D. B.-nek felolvasott vallomásától eltérők, nyilvánvaló, hogy a panaszolt alaki sérelem az ítéletre befolyással nem lehetett, s igy a bíróság a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését nem sértette meg akkor, amikor a tanuknak esküre bocsájtását mellőzte. Az alaki semmiségi okra alapított semmiségi panasz tehát alaptalan lévén, azt a BP. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasítani kellett. — A közölt esetben a Curia a meg nem esketett tanuk vallomásai bizonyító erejének mérlegelésébe bocsátkozott, mig a Büntetőjogi Döntvénytár II. k. 32. lapján közölt határozata szerint «a tanuk meg- vagy meg nem esketése a bizonyítékok szabad mérlegelésénél fogva a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését vagy elvét nem sérti» s igy e kérdésben semmiségi panasznak nincs is helye.