Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1905)

66 irányában felmerült védői dija és költségeinek megfizetésére kezességet vállalt és ennek folytán kénytelen volt ezen a czimen Y.-nek 50 koronát megfizetni. R. J. tagadta, hogy a felperes érette jótállást vállalt volna, a felperes pedig állitásának beigazolására Y.-ra hivatkozott. Y. 1901. évi november hó 26-án mint tanú eskü alatt kihallgattatván, tényleg azt vallotta, hogy a bünügybeni védelem elvállalása végett T. M. vezette hozzá R. J.-t, de a tanú erre csak az esetben volt hajlandó, ha költségeire biztosítékot kap, mire azután T. M. azon kijelentésére, hogy az egész költségre ugyan nem, de 25 frt erejéig alperesért jótáll, tanú a védelmet elvállalta és az ebből felmerült költségeinek törlesztésére felperestől tényleg 25 frtot kapott, miután költségeire alperes addig összesen 28 frtot fizetett csupán. Kijelentette tanú azt is, hogy a kezesség elvállalása alkalmával az alperes nem volt jelen. A bíróság ítéletében R. J.-t a kereseti 50 kor. tőke és járulékai megfizetésében marasztalta. A marasztalás egyedül azon az alapon történt, mert Y. kifogástalan tanú vallomása szerint a bíróság tényként megállapította, hogy felperes a kezességet elvállalta és ezen a czimen a tanúnak 50 koronát volt kénytelen fizetni. Mindkét terhelt tagadta a bűnösségét és azt állította, hogy Y.-nak a polgári perben tett vallomása megfelel a valóságnak ; sőt Y. azt is állította, hogy követelésének csak egy részét kapta meg és a panaszos még most is tartozik költségeire. Ezzel szemben azonban özv. Cz. H.-né és Cz. E. azt vallották, hogy Y. ügyvéd a polgári perben megtartott tárgyalás előtt előttük kijelentette, hogy R. J. neki mivel sem tartozik és hogy T. M. tőle mégis egy hamis elismervényt kért annak az igazolására, hogy ő Y.-nak 50 kor.-t fizetett, mire T.-t lakásából kiutasította, R. J. pedig az Y. által 1901. évi október hó 7-én kiállított nyugtájával igazolja, hogy Y.-nal szembeni tartozását kifizette. A kir. ügyész ennek alapján Y. ellen hamis tanuzás büntette és T. M. ellen az abban való bünrészesség miatt adott be vádiratot. A vádtanács az eljárást csupán jogi indokból szüntette meg azért, mert Y.-nak a polgári perben tett vallomását nem tekintette olyannak, mint amely döntő körülményre vonatkozik ; mivel jogszabály, hogy a főadósnak a kezességhez való hozzájáru-