Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1903)

3-án, a mikor még szűz volt, 100 frtért eladta P. R. utján és -csak anyjuk hosszas rábeszélésének engedve lett kéjnővé, anyja özv. W. J.-né lakására is vezette két izben, hol mindkét esetben 10—10 frtért közösült. G. M. eme vallomása alapján folyamatba tett bűnvádi eljárás eredménye az lett, hogy anyját G. S.-nét a Btk. 247. §-ába ütköző csábítás büntette miatt, özv. W. J.-nét pedig e bűntettben mint bűnsegédet a kir. Curia vád alá helyezte. A főtárgyalás eredménye alapján bizonyítottnak látta a kir. törvényszék, hogy G. S.-né bűnös a Btk. 247. §-ában meghatározott csábítás bűntettében, M. L.-né bünrészességét azonban nem találta megállapíthat ónak és e vádlott bűnösségét az elsőrendű vádlott bűntettében való tudatos és szándékos közreműködéstől eltekintve, íátta megállapitandónak. G. S.-né vádlott beismeri azt, hogy P. R.-nál járt azzal a kérelemmel, hogy ez leánya számára férfi ismeretséget közvetítsen pénzszerzés czéljából való közösülés végett ; állítása szerint ezt leánya unszolására és közös nyomoruktól hajtva tette, miután a leány különben is már előbb rossz életre adta magát és nagy nyomorukban nem segíthettek másként magukon. G. M. a főtárgyaláson igénybe vette a BP. 203. §-ának 1. pontján alapuló mentességet és vallomásra csupán M. L.-néra vonatkozólag köteleztetett a BP. 207. §. alapján ; e vallomása keretében is igénybe vette a BP. 208. §-án alapuló további mentességet; e tanú vallomása tehát legfeljebb csak annyiban szolgáltat adatot, hogy arra a két kérdésre, u. m. hogy P. R. lakására saját akaratából vagy másnak ajánlatára ment-e, kifejezetten azzal az indokolással tagadta meg a választ, hogy ezekre adható felelete anyja személyére vonatkoznék, továbbá azt az adatot szolgáltatja, hogy mielőtt P. R.-nál járt, hazulról el nem maradozott és E. T.-ral nemileg nem érintkezett. A kir. törvényszék ettől eltekintve semmi egyéb adatot nem nyert arra, hogy G. M. már a P. R.-nál történt nemi közösülése előtt szüzességét elvesztette volna. Az összes tanuk, a kik G. M.-mel közösültek, azt bizonyítják, hogy ez később történt; igy E. T., S. B. és B. S. A Btk. 247. ^-ában meghatározott bűntett tényálladékának nem is eleme az, hogy a csábitás passiv alanya ebből kifolyólag veszítse el szüzességét ; megáll a bűncselekmény, ha a szülő nőgyermekét, akár 2*