Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

348 A védő ugyancsak a BP. 385. §-ának 1. aj pontjára hivatkozva, a vádba helyezett tettek büntetlenségét is vitatja azon az alapon, hogy a kifejezések valóságát bebizonyította. E részben a semmiségi panasz helytelenül hivatkozik a BP. 385. §-ának 1. aj pontjára, mert az a BP. 385. §-ának 1. c) pontjában megjelölt kizáró okok egyikét vitatja. Minthogy azonban a védekezésül felhozott körülmény az id. §. utolsó bekezdése szerint esetleg hivatalból is észlelendő, azt szintén mérlegelni kellett. E semmiségi ok méltatásánál abból kellett kiindulni, hogy az oly általános jellemzésnek, milyen a bevádolt czikkekben foglaltatik : (hogy ugyanis a főmagánvádló «hazug», «gonosz», «igazságtalan» stb.) a Btk. 263. §-a szerint való bizonyítása csak úgy képzelhető, ha a jellemzett személynek egész élete vizsgálat tárgyává tétetik s a bizonyításnak olyannak kell lennie, hogy a sértettnek jeliemi minősége tényekkel állapittatik meg. A kir. tábla az eljárás adataiból helyesen jutott arra a következtetésre, hogy e bizonyítás a 2—9. sz. pontokra nézve nem sikerült, aminthogy vádlott a jelzett módon való bizonyításra nem is vállalkozott. A védő semmiségi panasza tehát e szempontból is alaptalan. De alaptalan a főmagánvádlónak a BP. 385. §-ának 1. b) pontja alapján vádlottnak az 1. vádpont alól történt felmentése miatt bejelentett semmiségi panasza is. Ez a semmiségi panasz tényleg a BP. 385. §-ának 1. c) pontjában megjelölt semmiségi okot érvényesiti ugyan, mert a vádlott büntethetőség hiányából a Btk. 263. §-a alapján mentetett fel, a BP. 385. §-ának 1. bj pontjára való hivatkozás tehát téves. Minthogy azonban a panasz értelme az indokolásból világosan kitűnik, a felülvizsgálatnak az ítélet e részére is ki kellett terjeszkednie. A panasz alaptalannak találtatott, mert a Btk. 263. §-a a felmentést nem köti más feltételhez, mint hogy az állított tény valósága bebizonyittassék. A kir. tábla a bemutatott kiadványokkal bizonyítottnak vette azt a tényt, hogy a főmagánvádló a «Magyar Anekdotakincs» czimü gyűjteményében kiadott egyik közleményét a «Magyar Ritkaságok» czimü gyűjteményben is kiadta. Az a tény tehát, hogy a főmagánvádló egyazon irodalmi terméket kétszer értékesítette, való. Hogy ez irodalmi szempontból milyen tekintet alá esik, hogy különösen az i^-ivnyi közleménynek a 21 iv térje-