Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

28Q sitő, illetőleg súlyosító okokat a bíróság csak az esküdtek határo­zata alapján alkalmazhatja.* 203. Felmentések jogtalan Önsegély esetében. Önhatalmú zálogolás nem lopás; nem zsarolás, ha a személy ellen közvetlen erőszak nem alkalmaztatott. (I.) Vitás tulajdonjogu dolognak az állítólagos tulajdonos, által történt elvitele nem lopás. (II.) I. (Curia 1902 márcz. 17. 2455/902. sz. a.) A nagyváradi kir. tábla: A kir. törvényszék Ítéletét hely­benhagyja. Indokok: A kir. ítélő tábla a közvádló által előterjesztette annak az indítványnak, hogy a főtárgyalás elnapoltassék és a vádlott elővezettessék, azért nem adott helyet, mert a főtárgyalás folyama alatt a vádlott megjelent, s így az elővezettetés iránti intézkedés tárgytalanná vált. Az ügy érdemében tekintettel arra,, hogy a Btk. 350. §-a szerint a zsarolás vétségének tényálladékához az az ismérv tartozik, hogy a tettes valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel valaminek a tűrésére vagy elhagyására kényszerit­sen, — tekintettel arra, hogy a vádlott a kerekek elvételekor valamely személy ellen erőszakot, vagy fenyegetést nem használt, ennélfogva a kir. tábla sem találta a vádlott terhére a zsarolás vétségét megállapíthatónak. De nem látta a kir. tábla vádlott cselekményében más büntetendő cselekmény tényálladékát sem fenforogni, mert habár a vádlott jogtalanságot követett el az által, hogy a tulajdonos beleegyezése nélkül annak szekeréből a kerekeket kivette és visszatartotta, minthogy azonban a vádlott csak a kerekek tulajdonosa ellen fenállott követelésének a kielé­gítését kívánta ezzel biztosítani s a kerekeket zálogul vette elr ennélfogva a lopás ismérveihez tartozó eltulajdonitási szándék sem volt terhére megállapítható. Ez okból a kir. törvényszék ítélete helybenhagyandó volt. (1901 május 24. 836/901. sz. a.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasz a BP. 437. §-ának 4. pontja értelmében elutasittatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom