Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

iog még a kisebb tevékenység is oly nyomatékos enyhítő körül­mények, hogy a cselekményre a Btk. 402. §-ában megállapított börtönbüntetés legkisebb mértéke is tulszigoru lenne, vádlottakat, figyelemmel a Btk. 20. §-ában foglalt ama rendelkezésre is, hogy fogházzal csak vétség büntethető, cselekményüknek vétséggé minősítésével a rendelkező részben kitett fő- és mellékbüntetésre kellett elitélni. 76. A bíróság a Btk. megfelelő §-ainak alkalmazhatása czéljá­ból a döntő körülmények fen vagy fen nem forgását a BP. 328. §-a értelmében oly módon tartozik Ítéletének indokolásában megállapítani, hogy abból világosan kitűnjék az, hogy mily tényeket s mi okból tart bebizonyitottaknak vagy be nem bizonyítottaknak. Vagyis nemcsak a valónak elfogadott tényeket kell szabatosan és mint megállapítottakat feltüntetni, hanem fel kell sorolni a közvetlen bizonyítékul elfogadott bizonyítási eszközöket épp ugy, mint azon be­bizonyitottnak vett tényeket, amelyekből egyik vagy másik körülmény fenforgására következtetés vonható és pedig oly módon, hogy a logikai eszmemenet és a következtetés helyessége megítélhető legyen ; szóval nem elég, hogy a büntetendő cselekmény megállapításának indokolása a Btk.-ben meghatározott alkatelemek felsorolásából álljon s hogy ezen alkatelemek a bizonyítékok mérlegelését mellőző indokolás nélkül és igy Önkényszerüleg jelentessenek ki a bíróság részéről elfogadottaknak, hanem részletesen ki kell fejteni, hogy az egyes alkatelemek miért és mily bizo­nyított tényekből következtethetők. (Curia 1901 november 7. 6616/901. sz. a.) A nagykikindai kir. járásbíróság: K. E. és S S. vádlottakat a vád alól felmenti. Indokok: Vádlottak ellen a csendőrség azon feljelentése folytán, hogy 1900 deczember 20-án a délutáni órákban Száján az utczáról a K. S. tulajdonát képező 7 darab ludat elhajtottak, de mivel a sértett által a község T.-Hegyes felőli kijáratánál utóiérettek, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom