Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)
tönre és 3 évi hivatalvesztésre ; az 1900 október 4-én 8454. sz. a. kelt Ítéletével pedig súlyos testi sértés büntette miatt az itélet keltétől számított egy évi börtönre Ítéltetett és ebből a büntetésbői az addigi letartóztatás és vizsgálati fogság által öt hó kitöltöttnek vetetett. Minthogy pedig az összbüntetés meghatározása a BP. 518. §-ának 7. bekezdésében foglalt rendelkezéshez képest az összbüntetés alapjául szolgáló, előbbi ítéletekkel kimondott büntetések tartama és súlyosságuk aránya alapján történik s minthogy az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogságnak az az időtartama, mely a külön ítélettel kiszabott börtönbüntetésből öt hónappal kitöltöttnek vétetett, az összbüntetés kiszabásánál változatlanul hagyandó s az 1900 október 4-tői az évi október 13-ig terjedő vizsgálati fogság is a kir. itélö táblának 8454/900. sz. a. kelt ítélete alapján a kiszabott összbiíntetésbe való beszámítás tárgyait képezi, minthogy továbbá az összbüntetés a külön ítéletekkel meghatározott büntetések mértékét meg nem haladhatja ; és az csakis a szabadságvesztés-büntetésre terjed ki s így a pénzbüntetés alkalmazásának helye nincs ; minthogy végre a kir. törvényszéki ítéletnek az a része, mely szerint a fentebb idézett 8454. sz. kir. ítélő táblai ítéletnek az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság beszámítására vonatkozó rendelkezését hatályon kivül helyezte és az a része, mely szerint vádlottat 10 K pénzbüntetésre is ítélte, a BP. 518. § 7. bekezdésének megsértésével u BP. 385. § ának 2. pontjába ütközik : mindezeknél fogva a vádlott semmiségi panaszának helyt adni és a kir. törvényszéki itélet sérelmes részének ! megsemmisítése vei a BP. 437. §-ának 3. bekezdése értelmében a törvénynek megfelelő Ítéletet hozni kellett. 75Vádlottak egyetértve egy előttük állítólag tett szóbeli végrendeletről állítottak ki hamis tartalommal oly okiratot, melyet mindnyájuk tudtával vádlott társuk örökösödési jog bizonyítására használt fel. A Btk. 401. §-ában meghatározott magánokirathamisitás megállapittatott, mert ezen cselekménynek alkotó elemét nem képezi az, hogy a hamis okirat a czélbavett rendeltetésre feltétlenül kifejezetten