Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

55 ságot képez, nemcsak a Btk. 285. §-ának második bekezdésébe ütköző bűntettnek, hanem egyúttal a Btk. 290. §-a alá eső ember­ölés vétségének a tényálladékát is megállapítja : vádlottat a magzat­elhajtás bűntettén felül az emberölés vétségében is bűnösnek kimondani, büntetését összbüntetésnek nyilvánítani s bűnösségéhez mérten felemelni kellett. Az elsőbiróság ítéletének a mellékbün­tetésre, a kár és költségek megítélésére vonatkozó rendelkezései vonatkozó indokai alapján voltak helybenhagyandók. A m. kir. Curia: A kir itélő tábla ítélete részben megvál­toztattatik akkép, hogy V. L-né vádlottnak a btk. 290. §-ába ütköző emberölés vétségében bűnössé kimondása mellőztetik. Ezzel a változtatással és a Btk. 96. és 98. §-okra történt hivatkozás mellő­zésével, a kir. itélő tábla Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Minthogy ugyanaz a tény, mely okul szolgált a méhmagzat elhajtására, okozatilag összeesik azzal a ténynyel, mely a gondatlanságból okozott emberölés tényálladékát állapítja meg ; minthogy a Btk. ily kettős eredményt előidézett cselekményeket a súlyosabb cselekmény után járó büntetéssel rendeli büntettetni, ennélfogva a Btk. 290. §-a alapján történt külön minősítést mellőzni kellett. A büntetés a cselekmény által előidézett arra a felette súlyos körülményre való tekintettel, hogy vádlottnő cselek­ményével özv. G. J.-né halálát is okozta, egyebekben pedig a kir. itélő tábla ítélete elfogadott vonatkozó indokoknál fogva hagyatott helyben. 42. A nyilvános tanintézetben alkalmazott hitoktatónak ebbeli működése közmegbizatáson alapszik s igy az ellene elkö­vetett becsületsértés vagy rágalmazás az esküdtbíróság elé tartozik. Téves az az álláspont, mintha közmegbizatásban eljáróknak csak a Btk. 262. és 461. §-aiban felsoroltak vol­nának tekinthetők. (Curia 1901 szeptember 10. 5417/901. sz. a.) A m. kir. Curia: Főmagánvádlónak a BP. 427. §-ának 4. pontjára alapított semmiségi panasza visszautasittatik, egyéb összes semmiségi panaszai, illetve a semmiségi panaszokat vissza­utasító végzések elleni felfolyamodásai pedig elutasittatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom