Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)
52 iV2 éves fiacskáját, távolléte idejére, egy csak 8 éves másik kisfiának a gondviselésére bizta. Tényként fogadta el továbbá a kir. tábla azt is, hogy az 1V2 éves fiúcska az alatt az idő alatt, mig a vádlott a lakodalmi ünnepélyen távol volt, a kellő gondviselés hiánya miatt egy ökrös szekér, avagy az ökrök által elgázoltatott s hogy ennek következtében 14 napi gyógyidőt igénylő súlyos testi sértést szenvedett. Már pedig ezek a tények, melyeket a BP. 407. §-ának 1. tétele szerint a kir. Curia is valóknak kell, hogy a határozata alapjául elfogadjon, kétségkívül büntetendő cselekmény tényálladékának ismérveit foglalják magukban: mindezeknél fogvar és mert hivatalból figyelembe veendő semmiségi ok sem forog fen, a vádlott s a közvédő semmiségi panaszát a BP. 407. §-ának 4. tétele alapján elutasitani kellelt. 40. Vádlott a kir. törvényszék másodfokú ítélete ellen a BP. 556. §-ának 3. bek. értelmében csak a 385. §. 1. a) és c) pontja esetében élhet semmiségi panaszszal, következőleg sem a kért helyszíni szemle mellőzése, sem a miatt, hogy a kir. járásbíróságnál ugy az alapperben, mint az újrafelvételi eljárásban egy és ugyanazon bíró járt el, semmiségi panasznak helye nincs. (Curia 1901 szeptember 7. 5363/901. sz. a.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasz a BP. 557. §-ának utolsó bekezdése szerint a törvényszék másodfokú Ítélete ellen használt semmiségi panaszra is megfelelően alkalmazandó 438. §. 4. bekezdése értelmében elutasittatik ; mert az újrafelvételi eljárásban az alsóbiróságok által nem állapíttattak meg oly tények, melyekkel az alapperbeli tényállás, nevezetesen a D. S.-né terhére az alapperben megállapított büntetendő cselekmény tényálladéka megdöntetett volna ; mert továbbá a beszámithatóságnak, a bűnvádi eljárás megindításának s a büntethetőségnek kizárására utaló tények az alsóbiróságok részéről megállapítást nem nyertek ; és mert vádlott a kir. törvényszék másodfokú ítélete ellen a BP. •556. §-ának 3. bekezdése értelmében csak a 385. 1. aj és c)