Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1901)

tnelyek közé jelen ügy nem tartozik, a már megindított eljárást is a 15—18. §-okban meghatározott bíróságok előtt és a BP. sza­bályai szerint kell folytatni, a kir törvényszék arra volt utasítandó, hogy az iratokat az illetékessé vált dunaföldvári kir. járásbíróság­hoz tegye át. 33­Az, hogy a kir. törvényszék még a curiai ítéletnek az el­itélt vádlottal közlése előtt, ennek az ítéletnek a kir. ügyész előtt kihirdetésére kitűzött határidőben, a kir. ügyésznek az összbüntetés kiszabására nézve e kihirdetés kapcsán tett indítványára, miután magát illetékesnek mondta ki, s ebben a határozatban a védő és kir. ügyész megnyugod­tak, a BP. 518. §. 5., 6. bekezdése ellenére nyilvános tár­gyalás kitűzése, megfelelő tárgyalás tartása és külön tár­gyalási jegyzőkönyv felvétele nélkül az ítélet kihirde­tési jegyzőkönyv alapján nyomban ítéletet hozott az összbüntetés kérdésében, s ugyanazon jegyzőkönyv alap­ján az ítélet mellett a harmadbirósági ítélet kihirdetésére vonatkozó külön végzést is hozott: szembeötlő szabályta­lanságok ugyan, de hivatalból figyelembe veendő semmi­ségi ok azokban nem foglaltatik. (Curia 1900 október 18. 8977/900. sz.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: A királyi ügyésznek a büntetés kiszabása miatt a BP. 518. §. utokó előtti bekezdése alapján emelt semmiségi pana­sza alaptalan, mert az összbüntetés kiszabása a kir. ügyész indítványa folytán történt, és mert a kiszabott összbüntetés ugy mértékére, mini nemére nézve a törvénynyel ellentétben nem állónak és a kiszabva volt két büntetéssel arányosnak mutatkozik. Az pedig, hogy a kir. törvényszék még a curiai Ítéletnek az elitélt vádlot­tal közlése előtt, ennek az ítéletnek a kir. ügyész előtt kihirde­tésére kitűzött határidőben, a kir. ügyésznek az összbüntetés ki­szabására nézve a kihirdetés kapcsán tett indítványára, miután magát illetékesnek mondta ki, s ebben a határozatban a védő és kir. ügyész megnyugodtak, a BP. 518. §. 5., ó. bekezdése elle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom