Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

90 Büntetőjogi Döntvénytár. kai kezdődő rész az egyik tényálladéki elemnek in concreto megállapítására vonatkozik, de nem tartozik a feltett kérdés szövegébe, a jogegységi tanács az eldöntendő kérdést az 59,200/1912.1. M. számú rendelet 12. §-ának második bekezdéséből kitűnő jogánál fogva, s a tettesre vonatkozó kérdés előrebocsátásával akként szövegezte meg, amint az a jelen döntvény fejezetében foglaltatik. V. A kir. Kúria jogegységi tanácsa előrebocsátja, hogy a B. H. T.-ába felvett 419. számú E. H.-nak attól a megállapításától, hogy a döntés tárgyát képező jogesetben a vádlottak cselekményét a Btk. 374. §-ába ütköző bűnpártolásnak, illetőleg a bűnpártolásra való felbujtásnak kell minősíteni, és az 509. sz. a. fölvett E. H. indokolásában kifejezésre juttatott attól az állásponttól, hogy ha a felbujtó vádlott a szóbanforgó esetben eredetileg bűntett vagy vétség miatt lett volna elítélve, a vádlottak cselekménye szintén a Btk. 374. §-a szerint lett volna minősítendő, nem kíván eltérni, mert egészen nyilvánvaló — s e tekintetben ellenkező vélemény egyik ügyben sem merült föl — hogy ha az elítélt helyett, ennek neve alatt más valaki jelentkezik a büntetés kitöltése végett, s azt meg is kezdi, akkor ezáltal segítséget nyújt az elítéltnek arra, hogy büntetlenül maradjon, vagyis cselekménye kimeríti a Btk. 374. § alá eső vétség tényálladékát. De helyesnek tartja a jogegységi tanács a fenti E. H.-nak a felbujtóra vonatkozó álláspontját is, mert bár a Btk. 374. §-a alá eső vétséget az elítélt tettesi minőségben a maga javára el nem követheti, mégis az elítélt azért,, hogy magát a büntetés alól kivonni igyekszik, csak addig nem büntethető, amíg tevékenysége nem vonja maga után okszerűleg egy harmadik egyénnek,, bár ugyanazon célt szolgáló bűncselekményét. Ha azonban az elítélt mást vesz rá arra, hogy az ő érdekében a Btk. 374. §-a alá eső cselekményt elkövesse, a Btk. 69. § 1. pontja értelmében maga is részese lesz ennek a cselekménynek, s nem lehet mentségére az, hogy a cselekmény az ő érdekét szolgálja. Ennek az álláspontnak helyessége mellett szól a B. H. T. VIII. kötetébe 862. szám alatt fölvett E. H. is, amely kimondotta, hogy miután a Bn. 43. §-a alá eső vétség lényeges ismérve az, hogy a kerítés más részére történjék, az, aki a nőt a maga részére és közvetlenül a maga tevékenységével szerzi meg, nem akkor, ha mást bíz meg a nőnek sajá^ részére való megszerzésével. Ellenben eltért a jogegységi tanács a hivatkozott két E. H. azon elvi állásfoglalásától, hogy a bűnpártolás, illetőleg erre való felbujtás gyanánt való minősítéssel a kérdéses jogesetben a vádlott tevékenysége teljesen és minden irányban értékelve lenne, nevezetesen, hogy a Btk. 400. §-ának a tényálladéka nem volna megállapítható. A 419. sz. E. H. indokolása kifejezetten elismeri, hogy : «Annak a ténynek a törzskönyvbe való bevezetése, hogy valaki büntetését megkezdette vagy kiállotta, amennyiben ez a tény valótlannak bizonyult, nemcsak a bevezetettnek jogviszonyait érinti, hanem sérti az államhatalomnak azt a lényeges jogát is, hogy a büntetést, melyre valaki ítéltetett, az elítélt és ne más szenvedje.)) Tehát ez az E. H. is megállapítja, hogy a kérdéses tevékenység, t. i. «ha a vádlott a valóságnak meg nem felelő bemondásai által ezeknek a törzskönyvbe való bevezetését idézi elő» — alkalmas a Btk. 400. §-ában körülírt közokirathamisítás megállapítására — ezt a minősítést «mindamellett» azért nem tartja felvehetőnek, mert a «vádlott szándéka nem a hamis bevezetések eszközlésére, hanem arra irányult, hogy a sógora. . . ellen megállapított szabadságvesztésbüntetés kiállása végett való jelentkezésével nevezett sógorát a büntetés alól megszabadítsa, vagyis ténykedésével segítséget nyújtott nevezett sógorának arra, hogy az büntetlenül maradjon». A kir. Kúria jogegységi tanácsa ezt a jogi felfogást nem találta a szán-